Megkerült Az ének iskolája döntőse, akit péntek óta kerestek

Forrás: TV2 -
TV2 eltűnés Az ének iskolája
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, eltűnt, és az internetezők segítségével keresték ismerősei Rubay Lacikát, Az ének iskolája egykori döntősét. A fiút nem látták péntek este óta, most viszont megkerült.

Az ének iskolája második szériájának tehetségét, Rubay Lacikát kétségbeesve kereste péntek óta az édesanyja, és a mentora Szalóki Ági énekesnő. A kiskamasz két nap után került elő, szerelmével, akit tiltottak tőle - írja a Blikk.

Szalóki Ági és Rubay Lacika Fotó: Tv2

Megszöktek, hogy együtt lehessenek.

A nehéz körülmények között élő kis tehetség egy országot bűvölt el, és édesanyja, Julika még állását is feláldozta, hogy a gyereke részt vehessen a TV2 tehetséggondozó műsorában. Júlia elmesélte, hogy egyedül neveli Lacikát, aki bizony a suliban nem tett ki magáért annyira, mint a műsorban, de kiskora óta énekel.

A műsor véget ért és mentora, Szalóki Ági továbbra is pártfogolta Lacikát. Az énekesnő szombaton tette ki a kétségbeesett felhívást Facebook oldalára:

A lap megtudta, Lacikát vasárnap hajnalban épségben megtalálta édesanyja.

"Ma hajnalban hoztam haza" - mondta Júlia, aki környezetében mindenkit felhívott, hol lehet a fia. Érdeklődött Lacika barátainál, és végül kiderítette, a gyerek a szerelmével szökött meg. "Lacika szerelmes egy 15 éves lányba, akit tiltottak tőle. Együtt szökött meg a két kamasz, hogy egymással lehessenek" - mondta. "Ideges és mérges is voltam, de megértem a fiamat, kamasz, és a szerelem ilyenkor mindent felülír.

Nagyon leteremtettem, mert legalább egy sms-t küldhetett volna, hogy ne idegeskedjek. Rémes dolgok jártak a fejemben, hogy elrabolták, baleset érte, bajba keveredett... De szerencsére már itthon van - mondta megkönnyebbülve Julika.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.