Esik a hó, kinyitottak a sípályák Magyarországon

Forrás: Thinkstock -
havazás Magyarország síelés sípálya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pénteken kinyithattak a sípályák az országban. Visegrádon, Mátraszentistvánban, Kékestetőn és Eplényben is csúszhatnak a havas sportokra vágyók.

Megérkezett a sokak áltan nagyon várt havazás. De milyen idő lesz vasárnap estig?

Forrás: Thinkstock

Reggelig északkeleten, keleten változóan, másutt többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Főként az ország délnyugati felén várható havazás, de hószállingózás máshol is lehet. Vasárnap északkeleten, keleten szakadozottabb lesz a felhőzet, másutt marad a sok felhő. Kezdetben még délnyugaton, délen gyenge havazás lehet, majd fokozatosan megszűnik a csapadék. A keleti szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik, amely a délnyugati tájakon néhol hordhatja a havat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -10 fok között alakul, de északkeleten a derült tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap -1 és -6 fok között várható - tudtuk meg az MTI időjárás-jelentéséből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.