Boldog születésnapot, Kern András: 68 évvel ezelőtt született a színész

színész Kern András születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, író, énekes, humorista, érdemes és kiváló művész 68 évvel ezelőtt született meg Budapesten.

Először az 1962-es Ki mit tud?-on tűnt fel paródia-számával, amelyet Pintér Gáborral adott elő. Három évvel később, egyik barátjával forgatott a Mi lesz? című amatőrfilmje elnyerte a XIII. országos amatőrfilm-fesztivál fődíját. Ekkor még mindig csak 17 éves volt!

Forrás: MTI/Zih Zsolt

1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a Vígszínházhoz szerződött, melynek azóta is tagja. A nemzedéke egyik legfoglalkoztatottabb művésze, mintegy 60 filmben és tévéjátékban szerepelt.

Forrás: RTLKLUB

Woody Allen állandó magyar szinkronhangjaként egy egész ország ismeri a hangját. Sikeres rendező, valamint négy hanglemeze is megjelent. Rengeteg díjjal tüntették már ki, a többi között 1976-ban kapta meg a Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1978-ban Jászai Mari-díjat, 1988-ban pedig az Ajtay Andor-emlékdíjat.

Fotó: Pozsonyi Janka

2003 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2010-ben Pro Urbe Budapest-díjjal tüntették ki. 2011-ben a Vidor Fesztiválon Életműdíjat kapott. 2012-ben Harsányi Zsolt-emlékdíjban, 2015-ben Vígszínház-díjban részesült.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.