időjárás-előrejelzés időjárás-jelentés havazás február hóesés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többnyire borult, esős idő várható a héten, szerdán több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.

Általában erősen felhős lesz az ég, ezen belül északon lesz a több, délkeleten a kevesebb felhő - írja a köpönyeg.hu. Az előrejelzés szerint főleg az északi országrészen fordulhat elő szórványosan eső, záporeső.

Forrás: Thinkstock

A déli szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik.12-13 fok körül alakul a hőmérséklet, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon csak 5-10 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők. Melegfronti hatás lesz.

Kedden a nap első felében erősen felhős lesz az ég, később beborul az ég. Elszórtan, késő estétől egyre többfelé ered el eső. A déli szél sokfelé lesz erős, nyugaton viharos. 9 és 17 fok közötti igen enyhe időre van kilátás.

Szerdán az északnyugatira forduló szél többfelé viharossá fokozódik, mellyel több fokkal hidegebb levegő zúdul hazánk térségébe, így estefelé az esőt a hegyekben havas eső, hó válthatja fel. Reggel és délután is +6, +7 fok körül alakulhat a hőmérséklet.

Pusztító földrengés Tajvanban: épületek dőltek össze, több halott is vanhttp://www.life.hu/news/20160206-a-tajvani-foldrenges-soran-osszedolt-egy-epulet-rengetegen-serultek-meg-mar-halottak-is-vannak.html6,4-es erősségű földrengés rázta meg a Tajvan szigetének egyik legnagyobb városát, Tajnant. A hírek eddig 7 halottról és 420 sérültről számoltak be. News--A 7 éves kisfiú úgy táncol, mint egy világsztár - Videó!http://www.life.hu/news/20160207-mindenkit-lenyugoz-a-het-eves-kisfiu-ilyen-tancot-meg-nem-lattal-video.htmlJohn Philip Bughaw, becenevén Balang produkciója láttán leesett az állunk! A kissé pufók táncos lányokat megszégyenítően ropja, és erre már több világsztár is felfigyelt az interneten. NewsOrigoMegható! Így zajlott Michael Jackson és Diana első találkozása http://www.life.hu/news/20160207-michael-jackson-es-diana-hercegno-igy-koszontottek-egymast-bordzsekit-kapott-vilmos.html30 évvel ezelőtt, 1988. július 16-án a brit trónörökös, Károly herceg, és felesége találkozhattak a legendás popsztárral. Az erről készült felvétel nyilvánosságra került. NewsAFPA túlzott erdőtelepítés is elősegítette a felmelegedést http://www.life.hu/news/20160207-nem-enyhitette-hanem-erosithette-a-felmelegedest-az-erdotelepites-europaban.htmlNem enyhítette, hanem erősíthette a felmelegedést az erdőtelepítés Európában, mivel az őshonos fák helyét nagy területen vették át a sötétzöld fenyőerdők - állapította meg egy új tanulmány. NewsOrigoBudapest hajnali fényben: a magyar fővárost csodálja a fél világhttp://www.life.hu/news/20160206-budapest-hajnali-fenyben-a-magyar-fovarost-csodalja-a-fel-vilag-mervai-mark-fotosorozataban.htmlHála Mervai Márk nem mindennapi fotóinak Budapestről, most mi is felfedezhettük a magyar főváros eddig még sosem látott arcát. NewsOrigoHalálra gázolt egy embert a vonathttp://www.life.hu/news/20160208-halalra-gazolt-egy-embert-a-vonat.htmlHétfőn hajnalban történt a halálos baleset.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.