A troll Csipkerózsika-sztori: Miközben a lány aludt, párja levágta a haját

szívatás párkapcsolat pár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elég durva "poén" áldozata lett az a 22 éves lány, akit barátja viccelt meg, mégpedig úgy, hogy levágta a lány haját. A barátnő persze mit sem sejtve aludt, és kis híján sokkot kapott, amikor felébredt.

A 24 éves Brad Holmes szereti megviccelni 22 éves szerelmét, Jenny Daviest, és most fogott egy ollót,

miközben a lány aludt, és levágta barátnője haját.

De a legdurvább, hogy Holmes azzal ébreszti fel barátnőjét, hogy hozott neki egy ajándékot, és először megmutatja neki, majd hozzávágja a levágott kontyot. És mit tesz egy lány ilyenkor?! Pont azt, amit Jenny is tett:

Kiborul, sír és dobálózik.

A fiú természetesen megpróbálta jóvátenni a történteket, és a következőképp reagált az őt támadó kommentekre:

"Szavakban ki se lehet fejezni, hogy mennyire szeretem Jent, és természetesen számítottam rá, hogy az emberek seggfejnek néznek majd emiatt, ami egy fair komment. De jól vagyunk, boldogok, mint mindig. Persze még sok mindent kell csinálnom, hogy ezt jóvátegyem. Azt viszont szeretném, ha tudná mindenki, hogy az egész előtt foglaltam neki időpontot a fodrásznál. Szemben egy csomó más kapcsolattal, nekünk nincs arra szükségünk, hogy minden lúzer orra alá dörgöljük, hogy mennyire szeretjük egymást, mert ezt anélkül is tudjuk, hogy kiraknánk a kirakatba. Mi egy másik oldalunkat mutatjuk az embereknek. Erősebb köztünk a kötelék, mint ami a párok 99%-ára jellemző. Ezért van, hogy ennyi mindent megcsinálhatunk egymással."

Hivatalosan is tananyag lesz a futballhttp://www.life.hu/news/20160505-hivatalosan-is-tananyag-lesz-a-futball.htmlAz általános- és középiskolák tantervébe is bekerülhet a labdarúgás oktatása - derül ki a kerettantervekről szóló rendelet módosításának a Kormany.hu-ra felkerült tervezetéből. NewsThinkstockA 30 milliós luxusautó bánta a gazdája hűtlenségéthttp://www.life.hu/news/20160505-a-megcsalt-no-durva-bosszut-allt-a-parja-luxusautojan.htmlEgy nőnél eléggé kicsapta a biztosítékot a párja hűtlensége, és hogyan is állhatott volna keményebb bosszút, mint, hogy festékszóróval kicsinosítgatta exe 30 milliós luxusautóját. NewsOrigoBelesétált egy fényképbe, az életébe kerülthttp://www.life.hu/news/20160505-pham-belesetalt-egy-fenykepbe-az-eletebe-kerult.htmlAgyonverték azt a 23 éves lányt, aki a szemtanúk szerint véletlenül belesétált egy fényképbe. NewsOrigoHivatalosan is tananyag lesz a futballhttp://www.life.hu/news/20160505-hivatalosan-is-tananyag-lesz-a-futball.htmlAz általános- és középiskolák tantervébe is bekerülhet a labdarúgás oktatása - derül ki a kerettantervekről szóló rendelet módosításának a Kormany.hu-ra felkerült tervezetéből. NewsThinkstockAz újítások mellett hibák is voltak a Tények műsorábanhttp://www.life.hu/news/20160503-tele-volt-hibakkal-az-elore-beharangozott-uj-tenyek.htmlHétfő este új műsorvezetőkkel és megújult díszlettel indult a Tények, de a remek startolás sajnos elmaradt, mert az újdonságok mellett állítólag hibákat is tartalmazott a TV2 híradója. NewsOrigoA 77 ember gyilkosa, Andreas Breivik 11 milliót kapott a norvég államtólhttp://www.life.hu/news/20160421-11-millios-karteritest-kapott-andreas-breivik-a-77-ember-gyilkosa.htmlMint arról már beszámoltunk, a 2011-ben történt norvég mészárlás elkövetőjének, Andreas Breiviknek nem tetszik a börtönélet, ezért beperelte az államot. A pert megnyerte, összesen 11 millió forintos kártérítést kapott. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.