Megölte az anyját, de megúszhatja a börtönt az orosz iparmágnás fia

Forrás: Facebook -
Oroszország gyilkosság halál börtön skizofrénia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tinédzser tavaly decemberben hallucinogén szerek hatása alatt fojtotta meg 44 éves édesanyját egy kazanyi hotelszobában. A fiú később azt állította, hogy anyja szexelni akart vele, és hogy tőle kapta a tablettákat.

"Nagyjából fél órán keresztül fojtogattam. Elégedettséggel töltött el, hogy meghalt. Ráültem, és minden erőmmel verni kezdtem. Az arcát ütöttem. Legalább 20 erős ütés volt. Közben sírtam, mert tudtam, hogy én okoztam a halálát. Megharaptam a nyaka jobb oldalát, és éreztem a vére ízét a számban. Láttam, ahogy az ütéseimtől vérbe borul az arca" – mondta Egor Sosin, akit az anyja megölésével vádolnak.

Forrás: Facebook

A LifeNews szerint a tinédzser elsőként a gyilkosság helyszínén, az ötcsillagos Korston Hotel személyzetének beszélt a tettéről. Azt állította, hogy az anyjától kapta a drogokat, majd a nő ezután kikezdett vele, de

a fiú elutasította a közeledését, majd kiűzte belőle a gonoszt.

Forrás: Facebook

Az áldozat egykori pszichológusa szerint az anya kevesebb, mint egy héttel a halála előtt fordult hozzá tanácsért.

"Az utolsó beszélgetésünk során bevallotta, hogy rájött, hogy a fia drogokat használt. Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor egy New York-i út után hazautazott Moszkvába, mert észrevette, hogy fia furcsán viselkedik, nem tudta eltitkolni előle, hogy valami nincs rendben. Nem is merte egyedül hagyni Egort" - mondta a pszichológus.

Novikova-Sosina eleinte nem akarta elhinni, hogy a fiú tényleg drogozik, de a lakásukban megtalálta a pirulákat. Ezután gyakran összevesztek, megromlott a kapcsolatuk,

és Egor napról napra agresszívebb lett.

"Anyámtól kaptam a tablettákat" - ismételgette a tinédzser, majd hozzátette, hogy "orvosi okokból találkoztam anyámmal. Pirulákat adott nekem, és később, a hotelben elkezdtek fura dolgok történni, hallucinációk, amiket még most is érzek." -nyilatkozta a fiú.

A rendőrség egyelőre még vizsgálja, hogy mi volt a gyilkos eszköz, de nagyon úgy tűnik, hogy Egor egy mobil töltőkábelét használhatta a fojtogatásához.

Forrás: LifeNews

A fiút egy pszichiátriai vizsgálatnak is alávetették, és kiderült, hogy paranoid skizofréniában szenved, ezért elképzelhető, hogy tettének nem lesz büntetőjogi következménye, és a bíróság csak kórházi kezelését rendeli el - számolt be a Daily Mail.

Kulka János nemsokára elhagyhatja a kórházathttp://www.life.hu/news/20160506-kulka-janos-hazamehet-a-korhazbol.htmlÁprilis közepén Kulka Jánost kórházba szállították és életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A színészért egy ország aggódott, ám most úgy tűnik, hogy sokkal jobban van, és jövő héten már hazaengedhetik a kórházból. News--Több mint 800 azonosítatlan holttest, vagy testrész van Magyarországonhttp://www.life.hu/news/20160506-tobb-mint-800-ismeretlen-holttest-es-testresz-szerepel-az-orszagos-rendor-fokapitanysag.htmlValamivel több, mint 800 ismeretlen holttest, illetve testrész szerepel az Országos Rendőr-főkapitányság körözési nyilvántartási rendszerében. News--Elítélték a brutális lúgtámadással vádolt gyerekorvosthttp://www.life.hu/news/20160504-bunos-a-brutalis-lugtamadassal-vadolt-gyerekorvos.htmlSzerdán elsőfokú ítélet született annak a gyerekorvosnak az ügyében, aki még 2013-ban földre teperte, megkötözte, majd kábítóinjekcióval combon szúrta egykori szeretőjét, akinek ezután lúggal öntötte le a nemi szervét. A férfi a tárgyaláson végig tagadta a bűnösségét. News--Nők verték meg azt a török férfit, aki a péniszét mutogatta egy buszonhttp://www.life.hu/news/20160503-megvertek-a-torok-ferfit-aki-a-peniszet-mutogatta-egy-teletomott-buszon.htmlNői utasok vertek meg egy szatírt egy török buszon. A mutogatós férfi duplán pórul járt, mivel a busz sofőrje a rendőrörs bejárata előtt parkolt. NewsThinkstockEgy aprócska falu óriási gúnyt űzött az egész internetbőlhttp://www.life.hu/news/20160502-egy-aprocska-falu-gunyt-uzott-az-egesz-internetbol.htmlNagyon nagy ötlettel rukkolt elő egy aprócska, mindössze 400 fős olasz falu: Minden boltjukra az internet gigantikus "szereplőinek" nevét címkézték fel. NewsOrigoNagyon sokat javult Kulka János állapotahttp://www.life.hu/news/20160502-teljesen-tiszta-kulka-janos-tudata-1.htmlRemek hírek érkeztek Kulka Jánosról: egyik ismerőse szerint folyamatosan javul a színész állapota, és a hírek szerint már önállóan eszik és teljesen tiszta a tudata. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.