Élőben közvetítette a lány, ahogy a vonat elé ugrik

halál öngyilkosság Franciaország élő közvetítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vonat elé vetette magát egy francia fiatal, amit élőben közvetített a Twitter szolgáltatásán keresztül. Több mint ezren nézték a szomorú esetet.

Párizstól nem messze vetette magát vonat alá egy francia tinédzser az Égly állomáson. Mindezt élőben közvetítette a Periscope szolgáltatásán keresztül. A francia hatóságok vizsgálják az ügyet, és próbálják azonosítani a lányt.

Képünk illusztráció Forrás: PublicDomain

A helyi rendőrség szerint a lány SMS.t is küldött szándékáról egy közeli hozzátartozójának pár perccel a halála előtt. A Periscope-on már nem érhető el archiválva a felvétel, de YouTube-ra feltöltöttek pár részletet, kitakarva az öngyilkosság pillanatát.

A részletekből kiderül, hogy öngyilkossága előtt szorongásairól mesélt a fiatal, és elmondta szándékát is, de nem vették komolyan.

A lány azt mondta, hogy a videóval reakciót akart kicsikarni az emberekből, és felnyitni a szemüket - írja az Origo. Ezután elfeketült a képernyő, majd pár perccel később egy mentőt lehetett hallani a videón, aki arról beszél, hogy az áldozatot ki kell szednie a vonat alól. Láthatóan megtalálta a telefont is, és kinyomta a videót.Az app számlálója szerint 1208-an nézték a közvetítést.

Megint bírságot kaptak Balázsék a Morning Show miatthttp://www.life.hu/news/20160512-megint-birsagot-kaptak-balazsek-a-morning-show-miatt.htmlA reggeli rádióműsort megint megbírságolta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Rajtuk kívül még az RTL Klub kapott büntetést. News--Anyák napján, a kisfia szeme láttára gyilkolták meg a nőthttp://www.life.hu/news/20160512-anyak-napjan-a-kisfia-szeme-lattara-gyilkoltak-meg-a-not.htmlMúlt vasárnap reggel, vagyis az Egyesült Államokban Anyák napjaként ünnepelt napon a saját háza előtt, a kisfia szeme láttára gyilkoltak meg egy nőt a Kentucky állambeli Louisville-ben. News--Időjárás: Ma bizony ránk fog szakadni az éghttp://www.life.hu/news/20160512-idojaras-csutortokre-ma-bizony-rank-fog-szakadni-az-eg.htmlA heves zivatarok miatt csütörtökre 14 megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat. Van, ahol ahol 50 milliméternyi eső is lezúdulhat egyszerre.News--Virágcsokor, és feszengés: Így kért bocsánatot áldozatától Kiss Lászlóhttp://www.life.hu/news/20160512-kiss-laszlo-bocsanatoto-kert-takats-zsuzsannatol-az-rtl-klub-kamerai-elott.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Kiss László bocsánatot kért egykori áldozatától, Takáts Zsuzsannától. A volt úszókapitány szerint az 1962-es ítélet megtette hatását, az elmúlt évtizedekben ugyanis mindent megtett, hogy beilleszkedjen a társadalomba. NewsOrigoTeljesült a végtagok nélküli kisfiú álma: kedvenc focicsapatával lépett pályárahttp://www.life.hu/news/20160511-teljesult-a-vegtagok-nelkuli-kisfiu-alma-amikor-a-kedvenc-focicsapataval-lepett-palyara.htmlIgazán megható dolog történt az angol Tottenham egyik focimeccsének szünetében, hiszen a csapat teljesítette a végtagok nélküli kisfiú legnagyobb álmát, így a játékosokkal együtt vonulhatott ki a nézők elé. NewsThinkstockEgy ilyen fényűző esküvőn ki más lehetne a sztárvendég, mint Enrique Iglesias?http://www.life.hu/news/20160511-enrique-iglesias-is-fellepett-a-fenyuzo-indiai-eskuvon.htmlKöztudott, hogy az indiai esküvők kihagyhatatlanok, nemcsak a ruhák, az élénk színek, vagy az illatos és fűszeres ételek miatt, hanem azért is, mert a szemünk előtt elevenednek meg a különböző tradíciók. A most bemutatott esküvőre pedig mindez többszörösen is igaz, ráadásul a sztárvendég nem más volt, mint Enrique Iglesias. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.