Így rázták a világsztárok a vörös szőnyegen - Kristen Stewart is beszállt!

Kristen Stewart színész vörös szőnyeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Andrea Arnold új filmjének, az American Honey-nak főcímzenéjére vonultak végig a vörös szőnyegen a szereplők, ráadásul még Kristen Stewart és Shia LeBeouf is táncra perdült.

Egyáltalán nem csoda, hogy a sztárok ezt a számot választották a vörös szőnyeges bevonuláshoz, hiszen a film egy csapat srácról szól, akik egy túrára indulnak Amerikában, így

a csapat srác most felszántotta a vörös szőnyeget is.

Természetesen mindezt egy videón is megörökítették. Egyébként a napszemüveget viselő nő, Andrea Arnold rendezte a filmet, a többiek pedig a szereplők, de Shia LeBeouf is lelkesen ugrándozik.

Ezen a felvételen pedig az látható, hogy Kristen Stewart is beszáll a buliba.

Rejtély övezi az angyalarcú tinilány halálát: 15 éves volt!http://www.life.hu/news/20160518-rejtely-ovezi-az-angyalarcu-tinilany-halalat.htmlA rendőrség vizsgálja a 16 éves diáklány halálát, de egyelőre nem találtak bűncselekményre utaló jelet. NewsOrigoKét utasszállító is vészhelyzetbe került Franciaország feletthttp://www.life.hu/news/20160517-ket-utasszallito-is-veszhelyzetbe-kerult-franciaorszag-felett.htmlKét utas is rosszul lett, ám az igazán meglepő, hogy egy időben, de két különböző repülőn. A Ryanair és a Germanwings gépe is Bordeaux-ban landolt. NewsThinkstockEgy 81 éves asszonyt erőszakolt meg egy pomázi férfihttp://www.life.hu/news/20160513-egy-81-eves-asszonyt-eroszakolt-meg-egy-pomazi-ferfi.htmlBetört a házába, összeverte, majd megerőszakolta az ott élő 81 éves asszonyt a pomázi férfi, akinek 15 ezer forintot sikerült megszereznie áldozatától. News--Van, aki szerint az Instagram új logója egy mellbimbóra hasonlíthttp://www.life.hu/news/20160512-az-egesz-net-haborog-az-instagram-uj-logoja-miatt.htmlTegnap este érkezett meg az Intsagram legújabb verziója, ám sokaknál kiverte a biztosítékot az új design... News--Ritka pillanat: Delfinek cserkészték be áldozatukat, egy cápáthttp://www.life.hu/news/20160512-delfinek-vadasztak-le-aldozatukat-egy-capat.htmlErre mondják, hogy jó időben, jó helyen, egy videózó drónnak ugyanis sikerült kiszúrnia egy ritka pillanatot, amikor is delfinek vadásztak le egy cápát. NewsOrigoAnyák napján, a kisfia szeme láttára gyilkolták meg a nőthttp://www.life.hu/news/20160512-anyak-napjan-a-kisfia-szeme-lattara-gyilkoltak-meg-a-not.htmlMúlt vasárnap reggel, vagyis az Egyesült Államokban Anyák napjaként ünnepelt napon a saját háza előtt, a kisfia szeme láttára gyilkoltak meg egy nőt a Kentucky állambeli Louisville-ben. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.