Meghalt Bata Zivojinovic, az egyik legnagyobb jugoszláv filmsztár

Forrás: Mokép -
színész Bata Zivojinovic jugoszláv
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Bata Zivojinovic, az egykori Jugoszlávia legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott színésze, a régió első mozisztárja.

A szerbiai közszolgálati televízió információi szerint a 83 éves szerb színészóriás vasárnap este hunyt el egy belgrádi kórházban, ahol hetek óta kezelték,

miután amputálni kellett a lábát.

Forrás: Mokép

Bata Zivojinovic fiatal színészként főleg partizánfilmekben játszott. A hírnevet a Valter brani Sarajevo (Walter Szarajevót védi) című film hozta meg neki, amely Jugoszlávia mellett

Kínában is nagy népszerűségnek örvendett.

A színész több mint 340 filmben és sorozatban játszott, számos hazai díjat kapott, a jugoszláv filmtörténet legismertebb arca volt.

Presser Gábor nyilatkozott a 700 milliós Kanye West-perrel kapcsolatbanhttp://www.life.hu/news/20160523-presser-gabor-nyilatkozott-a-700-millios-kanye-west-perrel-kapcsolatban.htmlTovábbra is folyatódik a Gyöngyhajú lány című dal miatt indult 2,5 millió dolláros pereskedés, amit Presser Gábor indított Kanye West ellen. Presser nemrég megszólalt az ügyben. News--Az eltűnt repülő roncsait találta meg az egyiptomi hadsereghttp://www.life.hu/news/20160520-az-eltunt-repulo-roncsait-talalta-meg-az-egyiptomi-hadsereg.htmlA legfrissebb információk szerint az egyiptomi haditengerészet a Földközi-tengerben, 290 kilométerre északra Alexandria városától találta meg az eltűnt egyiptomi repülő roncsait. News--Meghalt John Berry, a Beastie Boys egyik alapítójahttp://www.life.hu/news/20160520-52-evesen-meghalt-john-berry-a-bestie-boys-egyik-alapitoja.html52 évesen, agysorvadás következtében elhunyt John Berry, a Beastie Boys alapító gitárosa. NewsOrigoRejtély övezi az angyalarcú tinilány halálát: 15 éves volt!http://www.life.hu/news/20160518-rejtely-ovezi-az-angyalarcu-tinilany-halalat.htmlA rendőrség vizsgálja a 16 éves diáklány halálát, de egyelőre nem találtak bűncselekményre utaló jelet. NewsOrigoEgy páros kiparodizálta a világjáró szerelmeseket - Vicces fotók!http://www.life.hu/news/20160518-egy-paros-gunyt-uzott-a-vilagot-korbejaro-szerelmesekrol.htmlSokan felfigyeltek Murad és Natalia Osmann képeire, ők azok, akik megteremtették az úgynevezett "kövess engem" fotózási stílust. A páros után most egy tajvani kettős is nekiindult az útnak, ám ők egészen másfajta képeket csináltak. NewsOrigoEgy óra alatt elkapkodták az összes jegye a Red Hot Chili Peppers-koncertrehttp://www.life.hu/news/20160513-egy-ora-alatt-elkapkodtak-az-osszes-jegy-a-red-hot-chili-peppers-koncertre.htmlAhogy korábban megírtuk, 20 év után először lép fel Magyarországon a Red Hot Chili Peppers. A banda szeptember 1-én, a Budapest Sportarénában lép fel, de azoknak, akik még nem vettek jegyet, van egy rossz hírünk: 1 óra leforgása alatt az összes elfogyott. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.