Két év után megtalálták a Ferihegyről eltűnt Violettát

Forrás: Thinkstock -
lány Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér eltűnt kislány gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A napokban előkerült a két éve eltűnt Violetta, akit Ferihegyen láttak utoljára. A lány után már az Interpol is kutatott.

Családja két éve nem látta Violettát, aki 2014 májusában tűnt el Ferihegyről. A lány csecsemőgondozónak tanult, családjának csupán annyit tudott, hogy Budapestre kell mennie az utolsó vizsgája miatt. Majd a szállárásról kijelentkezett, azt állította, hogy Londonba megy munkát vállalni.

"Állítólag be is csekkolt a Ferihegyi reptéren" - mesélte korábban az édesapa.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A rendőrség először 2014 augusztusában zárta le a nyomozást, de a család magnyomozókat fogadott, akik kiderítették, hogy a lány sosem jelentkezett be az Egyesült Királyságba.

Végül Violetta szinte napra pontosan két év után előkerült.

"Ausztriában, egy osztrák rendőri ellenőrzés során került elő. Már az Interpol is kereste, ezután értesítették a soproni kapitányságot a sógorok. Azt üzente, hogy nem szeretne velünk találkozni, azt sem tudjuk, az ország mely részén tartózkodhat. Reméljük, jelentkezik majd a családnál is, de mi most annak is örülünk, hogy egyáltalán él" – mondta a Borsnak az édesapa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.