Huszonkét embert mentettek ki pénteken a Velencei-tóból

Fotó: Polyak Attila - Origo -
Velencei tó mentés Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összesen 22 embert mentettek ki pénteken a Velencei-tóból a vízi rendőrök - közölte szombaton a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Közleményük szerint péntek délelőtt a Lángi-tisztás elnevezésű vízterületen figyeltek fel három, az erős szél miatt sodródó túrakenura. A bennük tartózkodó 19 embert a rendőrök vitték a partra, majd a kenukat is kivontatták. Szintén délelőtt egy 64 éves budapesti férfi a Nagy-tisztás elnevezésű részen sodródott el a szörfjétől, mialatt másodfokú viharjelzés volt érvényben. A szörföst a vízirendőrök kimentették.

Délután két nőre figyeltek fel, akik a másodfokú viharjelzés alatt erős szélben próbáltak szörfdeszkán evezve kijutni a vízből. A 64 éves kalocsai és a 21 éves érdi lakost a rendőrök hajójukkal partra vitték.

Fotó: Polyak Attila - Origo

Kitört egy vulkán a Fülöp-szigetekenhttp://www.life.hu/news/20160618-kitort-egy-vulkan-a-fulop-szigeteken.htmlGőzoszlop és hamufelhő emelkedett a magasba szombaton a Fülöp-szigeteki Kanlaon tűzhányóból.News--Megrongálódott a lezuhant egyiptomi gép fekete dobozahttp://www.life.hu/news/20160618-megrongalodott-a-lezuhant-egyiptomi-gep-fekete-doboza.htmlRendkívüli mértékben megrongálódott a májusban lezuhant egyiptomi személyszállító repülőgép második feketedoboza, amelyet pénteken hoztak fel a tengerfenékről, és ezért nem várható gyors eredmény a történtek kiderítésére - közölte egy egyiptomi tisztviselő. News--Újabb részletre derült fény a meggyilkolt soroksári futónő ügyébenhttp://www.life.hu/news/20160617-ujabb-reszletre-derult-feny-a-meggyilkolt-soroksari-futono-ugyeben.htmlHárom éve nem találja a rendőrség annak a soroksári nőnek a gyilkosait, akit 2013. szeptember 25-én megerőszakoltak, majd megöltek a Szigetdűlőn. Az ügyet nemrég ismét elővették, és egy újabb részlet is kiderült. NewsThinkstockÖsszevertek egy diákot, mert magyar mezt viselthttp://www.life.hu/news/20160617-osszevertek-a-diakot-aki-magyar-mezt-viselt-a-horvat-parton.htmlMiközben ütötték, és rúgták a támadói azt kiabálták, hogy menjen vissza Magyarországra. Szerencsére a fiatal férfi komolyabb sérülések nélkül megúszta. NewsThinkstockElgázolnád a pasidat bosszúból? Ez a nő megtette!http://www.life.hu/news/20160617-kiborult-majd-bosszubol-elgazolta-a-pasijat.htmlA térfigyelő kamera rögzítette, ahogy egy autós elüt egy férfit, majd elhajt. A cserbenhagyásos gázolással egy 44 éves nőt vádolnak, akiről kiderült, hogy áldozata az exe volt, majd azt is bevallotta, hogy bosszúból gázolta el. News--Prostitúcióból származó milliókat mosott tisztára egy szegedi férfihttp://www.life.hu/news/20160617-franciaorszagban-futtatott-prostikbol-szarmazo-milliokat-mosott-tisztara-egy-szegedi-ferfi.htmlProstituáltakat futtató bűnszervezet működéséből szerzett pénz eredetének eltitkolása miatt indult eljárás egy szegedi férfi ellen. Előzetesbe kerülhet. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.