Budapest Pride: jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest belvárosában

Forrás: Origo -
LMBTQ Budapest Pride demonstráció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell ma számítani demonstráció és rendezvény miatt a fővárosban, lezárják például az Andrássy utat, a Teréz körutat és a Bajcsy-Zsilinszky utat. Délután háromtól az Andrássy úton tartják a Budapest Pride felvonulást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a forgalmi változások az V., a VI. és a XIV. kerületet érintik. Szombat délelőtt tíztől délután egy óráig szakaszosan és időszakosan lezárják a Vörösmarty tér-Vigadó utca-Apáczai Csere János utca-Széchenyi István tér-József Attila utca-Andrássy út-Hősök tere-Kós Károly sétány útvonalat.


Délután két órakor lezárják az Andrássy utat, három órakor az Oktogont, a Teréz körutat a Nyugati tértől a Király utcáig, valamint a Nagymező utcát, négy órakor pedig a Bajcsy-Zsilinszky utat a Nyugati tértől az Andrássy útig, ezek a korlátozások fél hatig lesznek érvényben. Három órától este kilencig le lesz zárva az Alkotmány utca is. Tilos ma megállni az V. és a VI. kerület számos pontján, egyebek mellett az Andrássy út szervizútján a Hősök terétől az Oktogonig, az Andrássy úton az Oktogon és a Hajós utca között, a Kodály köröndön és az Oktogonon.

Forrás: Origo

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szombat délután forgalomkorlátozások a közösségi közlekedési járatokat is érintik: az 1-es metró nem áll meg a Hősök tere és az Opera közötti megállókban, a 2-es metró a Kossuth Lajos téren, továbbá változik a 2-es, a 4-es és a 6-os villamos, a 70-es, a 72-es, a 73-as, a 76-os és a 78-as trolibusz, valamint a 9-es, a 15-ös, a 105-ös és a 115-ös busz közlekedése.


Az 1-es metró várhatóan délután kettő és három óra között a Hősök tere és az Oktogon közötti állomásokon nem áll meg, csak áthalad. Délután háromtól fél hatig az Oktogon állomást is lezárják, a kisföldalatti ott sem áll meg. Ez idő alatt az Oktogonon gyalogosan sem lehet átjutni.
A 2-es metró várhatóan délután három és fél hat között a Kossuth Lajos téren nem áll meg, csak áthalad.

A 4-es és 6-os villamos várhatóan délután három és fél öt között az Oktogonon nem áll meg, csak áthalad. Ezután, öt óráig a villamos három szakaszon, megosztva közlekedik: a dél-budai végállomásától a Blaha Lujza térig lehet utazni a Combinókkal, a Blaha Lujza tér és a Király utca között ebben az időszakban egy szerelvény ingázik majd, a Széll Kálmán tértől pedig a Nyugati pályaudvarig (és vissza) lehet majd utazni.

A 2-es villamos délután három és este kilenc óra között rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér között jár majd. Onnan a forgalomkorlátozások miatt a Jászai Mari térre a 15-ös és a 115-ös busszal sem lehet eljutni, csak gyalog, a Széchenyi rakparton át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.