Marik Pétert az első felesége mellett helyezik örök nyugalomra

Forrás: MTI/Kovács Attila -
Marik Péter feleség temetés Operettszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rövid, de súlyos betegség után szerda hajnalban hunyt el Marik Péter, az Operettszínház színésze. Debrecenben, a Csárdáskirálynő szünetében lett rosszul, azt követően már nem is tért magához a Jászai Mari-díjas színművész. Utolsó kívánsága teljesül azzal, hogy első felesége mellé temetik.

Mély fájdalommal tudatta az Operettszínház, hogy Marik Péter szerda hajnalban elhunyt rövid, de súlyos betegség után. A színművész Debrecenben lett rosszul a Csárdáskirálynő szünetében, kollégái élesztették újra, míg a mentők meg nem érkeztek. Hiába jött gyorsan a segítség, Marik Péter már nem ébredt fel a kómából.

Forrás: MTI/Kovács Attila

"Kómában volt, és nem is tért magához. Bár a lélegeztetőgépről már levették, a szíve rendben volt, az agyi működése nem jött vissza. Hajnalban végül leállt a szíve, és bár próbálták újraéleszteni az orvosok, nem jártak sikerrel. Az operettszínház saját halottjának tekinti őt, a temetést mi szervezzük, a részletekről egyeztetünk a családdal" - mondta a Blikknek Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója.

A színművész özvegye arról számolt be, Marik Péter úgy búcsúzott tőle, mintha tudná, már nem fog visszatérni.

"Az özvegye azt mesélte, amikor Péter elutazott Debrecenbe, olyan érzelmesen köszönt el tőle, mintha örökre búcsúzott volna. Ráadásul a debreceni Csárdáskirálynő előtt pár nappal csodás felesége, Anett engedélyét kérte, hogy ha úgy adódik, az első felesége, a legendás primadonna, Németh Marika mellé temessék. Anett pedig annyira megértő volt, hogy áldását adta férje kérésére, így Pétert akarata szerint helyezik majd örök nyugalomra" - mondta a direktor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.