Nem semmi! Magyar csapat forgathatott Ferenc pápával

fotó Ferenc pápa On The Spot katolikus egyház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Duna TV műsorának vezetői, Cseke Eszter és S. Takács András a kisfiukat is magukkal vitték, aki rögtön elkapta a pápa nyakában lógó keresztet. 

"Amikor megismerkedtünk az egyetemen, félig poénból azt tervezgettük, hogy egyszer majd forgatunk a pápával. Pont az tetszett egymásban a legjobban, hogy még az ilyen őrült ötletekre sem mondta egyikünk sem, hogy lehetetlen, legfeljebb jót röhögtünk rajta. De arról álmodni sem mertünk, hogy mi mutathatjuk majd be a pápának a következő filmünk főszereplőjét, az egyetlen zsidó asszonyt, aki Auschwitzban született a tábor felszabadítása előtt, és túlélte. A helyzet komolyságát oldandó, magunkkal vittük a fiunkat is, aki rögtön elkapta Ferenc pápa keresztjét" - írták oldalukra.

Forrás: Facebook/On The Spot

Bár ritkán beszélnek a magánéletükről, most mégis úgy érezték, meg szeretnék osztani boldogságukat a világgal. Eszter az On The Spot hivatalos Facebook oldalára töltött fel egy képet még decemberben, melyen kisfiával a karjában látható.

Ennyi volt! Véget ér a Trónok harcahttp://www.life.hu/news/20160731-a-nyolcadik-evaddal-veget-er-a-tronok-harca.htmlAz HBO közölte, hogy legnézettebb televíziós sorozata, a Trónok harca a nyolcadik évaddal befejeződik. News--Kiürítették a müncheni vasútállomást és az egyik bevásárlóközpontot http://www.life.hu/news/20160730-kiuritettek-a-muncheni-vasutallomast-es-az-egyik-bevasarlokozpontot-egy-telefonos-bejelentest.htmlA müncheni rendőrség egy telefonos bejelentést követően szombaton kiürítette a város nyugati felében lévő vasútállomást és a Pasing-Arcaden nevű bevásárlóközpontot - közölték a német lapok, így a Spiegel Online és a Süddeutsche Zeitung.News--Emberi ürülékben fognak úszni az olimpikonok Rióbanhttp://www.life.hu/news/20160728-rioban-az-olimpikonok-emberi-urulekben-fognak-uszni-a-guanabara-obol-vize-szennyezett.htmlNem nyithatják ki a szájukat az olimpikonok, akik nyílt vízi helyszíneken versenyeznek. Ezt a jó tanácsot kapták a szakértőktől, akik megvizsgálták a víz tisztaságát. Kiderült, hogy jóval szennyezettebb, mint ahogy azt gondolták. News--Irány a vízpart! A hétvégén igazi strandidő leszhttp://www.life.hu/news/20160730-irany-a-vizpart-a-hetvegen-igazi-strandido-lesz.htmlA hétvégén meleg, napos időre számíthatunk, érdemes célba venni a vízpartokat, mert igazi strandidő lesz. Vasárnap 35-36 fok is lehet, de az esti órákban érkezik egy hidegfront, ami egy kicsit felfrissítheti a levegőt. News--A meggyilkolt Vivien apja igényt tart az örökségrehttp://www.life.hu/news/20160729-a-meggyilkolt-kakucsi-vivien-edesapja-nem-hajlando-lemondani-a-lany-hagyatekarol-igenyt-tart-az.htmlA szörnyű tragédia után még a nehézségekkel is szembe kell néznie Vivien édesanyjának. A meggyilkolt lány apja – aki állítólag nem is törődött a gyerekekkel – igényt tart a fiatal hagyatékára! NewsOrigoJavítják a hibákat a magyar csapat olimpiai szálláshelyénhttp://www.life.hu/news/20160728-az-olimpiai-faluban-folyamatosan-javitjak-a-hibakat-a-mob-szerint.htmlNincs rendben az olimpiai falu, a magyarok is találtak hiányosságokat, amik kijavításán elvileg folyamatosan dolgoznak a brazil szakemberek. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.