Elhunyt Steven Hill, az Esküdt ellenségek sztárja

Forrás: NBC -
halál Steven Hill Esküdt ellenségek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Steven Hill, akit leginkább az Esküdt ellenségek kerületi ügyészeként ismerhettek a tévénézők.

94 évesen meghalt Steven Hill színész, az Esküdt ellenségek Adam Schiffje, akit alakításáért kétszer jelöltek Emmy-díjra. 229 epizódban játszott 1990 és 2000 között, ekkor láthattuk egyébként utoljára a képernyőn – tájékoztat a Variety.

Steven Hill Forrás: NBC

"Nemcsak a generációja igazán nagy színészeinek egyike volt, de az egyik legintelligensebb ember is, akit ismertem" – mondta róla a sorozat és a belőle kinőtt spin-offok alkotója, Dick Wolf.

Hill a pályáját New York színpadain kezdte, majd 1949-ben az Actor's Studióban megkapta első tévés szerepét is, ez után még 70 filmben és sorozatban működött közre.

Hosszabban láthattuk az eredeti Mission: Impossible-ben, vagyis az 1966-ban indult szériában, vendégszerepelt például a Columbóban, és olyan filmekben is benne volt, mint a Törvényszéki héják, A gyönyör rabjai vagy A cég.

Siketnéma apát lőttek agyon a rendőrök: esélye sem volthttp://www.life.hu/news/20160824-daniel-kevin-harris-sikernema-ferfit-igazoltataskor-lelottek-a-rendorok.htmlÚjabb rendőri túlkapás a tengerentúlon: sokkoló dolog történt egy gyorshajtás miatt az államokban.NewsLövöldözés és késelés Budapest belvárosábanhttp://www.life.hu/news/20160824-lovoldozes-es-keseles-budapest-belvarosaban-egy-ember-megsebesult-az-erzsebet-koruton.htmlGáz-riasztófegyverrel és késsel esett egymásnak éjszaja két társaság Budapesten. Egy ember megsebesült az Erzsébet körúton. News--"Emberek vannak a romok alatt" - Földrengés rázta meg Olaszországothttp://www.life.hu/news/20160824-foldrenges-olaszorszagban-6-2-erossegu-foldmozgas-perugia-tersegeben-norcia-varos-kozeleben.htmlA 6,2 erősségű földmozgás Perugia térségében, Norcia város közelében pusztított. Az olasz állami tévé szerint legkevesebb hat halálos áldozata van a katasztrófának. Amatricében épületek dőltek össze, emberek lehetnek a romok alatt. Az első rengést több erős utórengés követte.News--Elképesztő! 34 kilós igazgyöngy került elő a Fülöp-szigetekenhttp://www.life.hu/news/20160823-34-kilos-igazgyongy-kerult-elo-a-fulop-szigeteken-ez-a-vilagon-a-legnagyobb.htmlA világ legnagyobb, 34 kilogrammos igazgyöngyét tették közszemlére kedden a Fülöp-szigeteken.News--Gerendai Károly otthagyja a Szigetethttp://www.life.hu/news/20160823-gerendai-karoly-otthagyja-a-szigetet.htmlÚgy tűnik, Gerendai Károly a Sziget főszervezője a továbbiakban nem veszi ki a részét a fesztivál napi teendői közül. Elmondása szerint az elmúlt 24 év során sikerült a Szigetet olyan szintre eljuttatni, hogy már tovább nem növekedhet. News--Eltűnt egy 11 éves kislány, a rendőrség nyomozást indított http://www.life.hu/news/20160823-eltunt-egy-11-eves-kislany-a-rendorseg-a-lakossag-segitseget-keri.htmlA Balassagyarmati Rendőrkapitányág a lakosság segítségét kéri. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.