Kiderült: Írországban él a körözött magyar rádiós

Forrás: Thinkstock -
elfogatóparancs rádiós Írország körözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori rádiós, Henn Zoltán a saját elmondása szerint nem azért van Írországban, mert bujkál. A férfit csalás miatt keresi több városi bíróság is, neve összesen nyolcszor szerepel a rendőrség honlapján szereplő körözött embereket felsorakoztató listáján.

"Nem bujkálok, soha nem is bujkáltam. Pontosan tudom, hogy több ügy miatt is keresnek Magyarországon, az ír bíróság azonban nem ad ki. Mindezt azért teszik, mert nem tartják biztosítottnak, hogy a kihallgatásom után visszaengednek választott hazámba" – közölte a Blikkel Zoltán.

Forrás: Police.hu

A Blikk megkereste a ír magyar nagykövetséget is, ahol közölték: náluk nem jelentkezett Henn Zoltán, hollétéről semmit nem tudnak, mert

Íror­szág­ban nincs lakcímkártya és személyi igazolvány sem.

A lap információi szerint Henn Zoltánt a Veszprémi Járási Bíróság is keresi, a ­Kúrián azonban közölték, hogy nem nekik kell keresni a férfit, hanem annak az országnak kell jeleznie feléjük, hogy megvan,

ahol jelenleg él.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A Blikk azt is hozzátette, hogy a férfinak egy laptop, illetve négymillió forint eltűnése ­miatt kellene felelnie a magyar hatóságok előtt, mindemellett pedig érvényben van ellene egy büntetés-végrehajtási határozat is, ez állítólag gyorshajtás miatt.

Valaki nagyon megszívatta a brit olimpikonokathttp://www.life.hu/news/20160825-hihetetlen-egy-mokamester-csunya-viccet-uzott-a-brit-olimpikonokbol.htmlElég időigényes feladat várt a közel 200 brit olimpikonra, miután hazarepültek Rióból. A repülőtéren ugyanis azzal szembesültek, hogy a piros egyenbőröndjeik közül meglehetősen nehéz kibogozni, hogy melyiknek ki a gazdája. Még szerencse, hogy a humoruk kimentette őket ebből a stresszes helyzetből! NewsOrigoKiderült, hogy többször is megerőszakolták a kétéves kislánythttp://www.life.hu/news/20160825-nem-csupan-egyszer-hanem-tobbszor-is-megeroszakoltak-a-keteves-kislanyt.htmlA megerőszakolt kétéves kislány ügyében indított nyomozás során újabb részletekre derült fény: a vallomások és szakértői vélemények szerint a gyermeket többször is megerőszakolták, ám azt még mindig nem tudni, ki tette, hiszen a kislány testében nem találtak DNS-t, ami leleplezhetné az elkövetőt. A nyomok szerint ugyanis egy eszközzel követhették el az erőszakot. NewsThinkstockFék helyett a gázpedálra lépett a fiatal lány - Megölte magát és két utasát ishttp://www.life.hu/news/20160819-fek-helyett-a-gazpedalra-lepett-a-tinedzser-megolte-magat-es-ket-utasat-is.htmlA 19 éves kínai lánynak még csak kezdő vezetői engedélye volt, ezért téveszthette össze a pedálokat, ami végül az ő és két utasának vesztét okozta. A fiatal nő ugyanis emiatt egy kanálisba hajtott, az életüket pedig már nem lehetett megmenteni. News--Négyéves kisfiút erőszakolt meg egy menekülthttp://www.life.hu/news/20160817-negyeves-kisfiut-eroszakolt-meg-egy-afgan-menekult.htmlEgy négyéves kisfiú szexuális molesztálásával vádolnak egy 22 éves afgán menekültet és társát. A férfi ártatlannak vallotta magát, de a nyomozás eredményei mást mondanak: a gyerek DNS-ét ugyanis megtalálták a férfi intim testrészein. News--Közel egy napot töltött az óceánban, mire kimentettékhttp://www.life.hu/news/20160816-kozel-egy-napot-toltott-az-oceanban-mire-kimentettek.htmlA mentőmellény nélkül a vízbe zuhant kínai nő 38 órát töltött a Kelet-kínai-tengerben, ráadásul még az alvást is megoldotta. NewsOrigoTragédia! Elhunyt Sagan Lewis színésznőhttp://www.life.hu/news/20160810-elhunyt-sagan-lewis-szineszno.html63 éves korában, New York-i otthonában elhunyt Sagan Lewis, akit leginkább az Egy kórház magánélete című sorozatból ismerhettünk.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.