Botrány a sportvilágban! Gyurta Dániel csúnyán beszólt az edzőjének

Forrás: MTI/Illyés Tibor -
edző Gyurta Dániel úszó Széles Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sikertelen riói olimpiai szereplés után is szeretné folytatni a közös munkát Széles Sándor edzővel az úszó Gyurta Dániel.

A 200 méteres mellúszás londoni bajnoka Rióban már az előfutamban kiesett, és összesítésben csak a 17. lett. Az M1 Ma este című keddi adásában elmondta: szeretné folytatni a munkát Szélessel, ám a Széles által az edzőkollégákkal szemben megfogalmazott kritikákkal nem tud egyetérteni.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Gyurta jelezte, hogy az elmúlt négy évben Széles olyan kevés edzést tartott neki, hogy egy kezén meg tudná számolni, és szeretnék, ha nemcsak a kritikáit fogalmazná meg, hanem elsősorban

belenézne a saját lelkiismeretébe, saját magába, hogy ő mit tett hozzá az elmúlt négy évben a felkészülésükhöz.

Az úszó hozzátette: "szükségünk van rá, szükségünk van minden segítségre, nyilván ő dönti el, hogy szeretné-e folytatni, vagy sem." Gyurta elmondta, hogy a riói úszása értékelhetetlen volt, mert négy másodperccel maradt el az olimpiai legjobbjától. Visszanézték már a versenyt, elemezték edzőivel az úszását és a felkészülést, de egy konkrét dolgot sem tudnak kiemelni, mi vezetett oda, hogy ilyen gyengén teljesített.

Megjegyezte: hazai közönség előtt a jövő évi vb-n szeretne visszatérni a legjobbak közé.

Széles közvetlenül Gyurta riói szereplése után hangsúlyozta: nem tudja vállalni a felelősséget, amiért a címvédő már az előfutamban kiesett 200 méteres mellúszásban. Szerinte meg kellene kérdezni Kovácshegyi Ferencet és Wirth Balázst, hogy ki a felelős. Hangsúlyozta: ő változatlanul elkészítette az edzésterveket, de az utolsó évben, amikor Gyurta egyre gyengébben úszott, az UTE sportolója más felkészülési program szerint tréningezett.

Hónapokkal ezelőtt Hosszú Katinka is kiborult

Az úszónő egy sajtótájékoztatón tépte szét a Magyar Úszószövetség szerződés-tervezetét, mondván, nem tudja elfogadni, hogy a vb-promóciót szabják meg a támogatás feltételéül.
Elhunyt a Tíz kicsi indián sztárja, Wyatt Earphttp://www.life.hu/news/20160907-wyatt-earp-elhunyt-a-sorozatsztar-91-eves-volt-a-szakma-gyaszol.htmlHugh O'Brian amerikai film- és tévés színész hétfőn távozott, békésen. A The Life and Legend of Wyatt Earp című ötvenes-hatvanas évekbeli sorozat sztárja 91 éves volt. NewsOrigoDoppingolhattak a sportolónők a riói olimpián? Hamarosan kiderülhet http://www.life.hu/news/20160902-rioi-olimpia-evek-mulva-akar-komoly-lebukasok-is-varhatok-a-sportolok-kozott.htmlTiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint elképzelhető, hogy évek múlva akár komoly lebukások is várhatók a riói olimpián jó eredményt elért sportolók között. News--Botrány! Meztelenül szaladt be a pályára a népszerű futballistahttp://www.life.hu/news/20160829-lars-elstrup-puceran-szaladgalt-a-palyan-foto-keszult-az-esetrol.htmlAz 53 éves, korábbi 34-szeres válogatott csatár a váratlan "bemutató" csúcspontjaként fejen állt a kezdőkörben, a biztonságiak ott kapcsolták le, és vezették ki. News--Kiderült! Ilyen cellában élt egy ideig Ambrus Attilahttp://www.life.hu/news/20160823-ambrus-attila-egy-evet-toltott-a-plexitomlocben-most-kiderult-a-dolog.htmlA Viszkis szerint azért kerülhetett a szuper cellába, mert sikeres szökése, majd elfogása után újabb menekülési terven agyalt. News--Nekünk is fáj! Ilyen ijesztő műugrást még nem láttál: videóhttp://www.life.hu/news/20160816-norveg-muugras-uj-sport-hodit-a-fiatalok-koreben-video-az-elkepeszto-mutatvanyrol.htmlA következő felvétel láttán biztosak vagyunk benne, hogy neked is le fog esni az állad. Az új őrület rohamosan terjed Norvégiában. News--Tragédia! Meghalt Thomas Steinbeck íróhttp://www.life.hu/news/20160815-thomas-steinbeck-az-iro-72-evesen-tudobetegsegben-halt-meg.htmlŐ volt a Nobel-díjas John Steinbeck legidősebb fia. Amellett, hogy ő is író volt, ő gondozta apja életművét is. Több regényéből ő írt forgatókönyvet a filmes feldolgozásokhoz. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.