Robbanás történt New York belvárosában: Sok a sérült!

kuka robbanás New York Manhattan
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
29-en megsebesültek a New York-i Manhattan déli részén, amikor szombat este felrobbant egy szemétkuka. Bill de Blasio polgármester szerint nem terrorista merénylet, de szándékos támadás történt.

Senki sem szenvedett életveszélyes sérüléseket, de az egyik ember állapota súlyos – jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva az NBC News.

Forrás: Origo

A robbanás este helyi idő szerint fél kilenc körül történt Manhattan Chelsea negyedében.

A rendőrség talált egy esetleges második szerkezetet is pár utcával arrébb. A CNN jelentése szerint ez egy kukta, amelynek a közepéből sötét színű vezetékek állnak ki, és egy kicsi, sötét színű szerkezet van ráerősítve ragasztószalaggal.

A hatóságok egyelőre nem árulták el, hogy mi van a kukában.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Spencer Platt

Bill de Blasio polgármester elmondta, hogy

egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy terrorista merénylet történt volna, ám a jelek szerint az akció szándékos volt.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nyomozás még nagyon korai fázisban van. New Yorkban nincs terrorfenyegetettség, a város semmiféle erre figyelmeztető jelzést nem kapott az illetékesektől – tette hozzá.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Spencer Platt

James O' Neill, a New York-i rendőrség vezetője a robbanás helyszínén szintén azt hangsúlyozta, hogy a jelek szerint nem terrorakció történt, bár a vizsgálatok még nem zárultak le. Ugyanakkor a nyomozásban részt vesz az FBI terroristaellenes akciócsoportja is - számolt be többek között a CBS News.

A tűzoltók és a városi rendőrség szakemberei mellett a helyszínen vannak az FBI és a belbiztonsági minisztérium képviselői is. Kutyákkal is vizsgálják, hogy a berobbant hulladéktárolóban volt-e pokolgép.

Az embereket nem evakuálták a környékről, de a rendőrség mindenkit figyelmeztetett, hogy maradjanak távol az ablakoktól - jelentette a CNN.

Az amerikai hírtelevízió tudósítója a Bellevue kórházból azt jelentette, hogy oda szállították a robbanás több sérültjét is. Az intézménynél megerősítették a biztonsági intézkedéseket, minden egyes mentőautót felfegyverzett őrök ellenőriznek.

Az MSNBC úgy tudja, hogy a rendőrség megvizsgált egy videófelvételt, amelyen az látszik, hogy egy férfi valamit beledob egy kukába nem sokkal a robbanás előtt. A felvételt nem mutatták be, és egyelőre más forrás nem erősítette meg a hírt – írta a brit Guardian.

Egész New Yorkban is megerősítették a biztonsági intézkedéseket, annál is inkább, mert hétfőn kezdődik az ENSZ székhelyén a világszervezet közgyűlésének ülésszaka, valamint egy migránsügyi nemzetközi konferencia is, amelyet Barack Obama amerikai elnök vezet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.