Hollywood gyászol: elhunyt az Apácashow sztárja, Bill Nunn

Forrás: AFP/2014 Getty Images/Ilya S. Savenok -
halál film színész Bill Nunn Pókember
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatvankét éves korában meghalt Bill Nunn. Bár évek óta küzdött a rákkal, szeptember 24-én, szombat reggel mégis elragadta a gyilkos kór. 

A színész egyik leghíresebb szerepe Sam Raimi Pókember-trilógiájában volt, ahol a The Daily Bugle egyik szerkesztőjét, Robbie Robertsont alakította, aki barátságosan viszonyult Peter Parkerhez. Emellett láthattuk még a Csak egy lövésben, az Apácashow-ban és a Végső csábítás című nagyszerű neo-noirban is. Az 1953-ban született Nunn teljes neve William Goldwyn Nunn III volt, és színészkedni az 1980-as évekelején kezdett – írja a Variety.

Bill Nunn a Szemet szemért premierjének 25. évfordulóján megrendezett vetítésen New Yorkban 2014-ben Forrás: AFP/2014 Getty Images/Ilya S. Savenok
Bosszúból formálta meg exei péniszét a fiatal lányhttp://www.life.hu/news/20160926-egy-kepzomuvesz-bosszubol-exei-peniszet-formalta-meg-ebbol-pedig-kiallitas-is-lett.htmlFurcsa módját választotta egy fiatal képzőművész lány a bosszúnak- miután csúnyán elhagyták és becsapták, ő nem egy válaszüzenetben adta ki dühét, hanem anyagot ragadott és megformázta a vele rútul elbánó férfi hívesszőjét. Az egykori terápia mára már hobbivá vált. NewsOrigo10 állat, akik elmehetnének egy-egy világsztár dublőrének http://www.life.hu/news/20160922-vilagsztarokra-hasonlitanak-az-allatok-vicces-fotosorozat.htmlA fotók böngészése során egyre több hasonlóság tűnt fel köztük és szeretett sztárjaink között, így jött létre ez a vicces összeállítás. News--Szexőrült, perverz férfi brutálisan meggyilkolt egy idős asszonythttp://www.life.hu/news/20160923-szexorult-perverz-ferfi-kris-wade-brutalisan-meggyilkolta-szomszedjat-a-65-eves-idos-christine.htmlEgy luxusnegyedben gyilkolta meg szomszédját egy dél-walesi férfi, akit már el is ítéltek a brutális tette miatt. NewsOrigoTudod, mi van ma? Hivatalosan is elkezdődött a csillagászati őszhttp://www.life.hu/news/20160922-a-szeptemberi-nap-ej-egyenloseg-napja-szeptember-22-csillagaszati-osz.htmlSzomorú nap ez a mai, főleg azoknak, akik imádják a "hosszú" nappalokat. Mától kezdve rövidülnek a nappalok, egyre korábban sötétedik be és egyre később kel fel a nap. News--Meghalt az Edda gitárosa!http://www.life.hu/news/20160919-elhunyt-gellert-tibor-az-edda-tagjai-facebookon-bucsuztak.htmlGyászol a hazai zenészvilág! 57 éves korában elhunyt Gellért Tibor, az Edda gitárosa. News--Tragédia! Elhunyt A muzsika hangja sztárja, Charmian Carrhttp://www.life.hu/news/20160919-charmian-carr-elhunyt-a-sztar-73-eves-volt-p-jatszotta-liesl-von-trapp-szerepet.htmlA színésznő évek óta a demencia egyik ritka fajtájában szenvedett. A világhírű produkcióban ő játszotta Liesl von Trapp szerepét. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.