Bosszúból formálta meg exei péniszét a fiatal lány

pénisz gyűjtemény kerámia kiállítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Furcsa módját választotta egy fiatal képzőművész lány a bosszúnak- miután csúnyán elhagyták és becsapták, ő nem egy válaszüzenetben adta ki dühét, hanem anyagot ragadott és megformázta a vele rútul elbánó férfi hívesszőjét. Az egykori terápia mára már hobbivá vált.

Lily Heaume fiatal és tehetséges képzőművész nem naplójában emlékezik meg egykori hálótársairól, szerelmeiről, hanem szobrot állít nekik vagyis péniszüknek, méghozzá kerámiából. Az ötletet egy korábbi exe adta, aki gerinctelen módon sms-ben szakított a lánnyal. Ő ahelyett, hogy dühös válaszban írta volna le mit is gondol a pasiról, inkább

bosszúból megformázta annak legbecsesebb részét.

Stop calling me #ceramics #penis #art #instillation #fuckoff

Lily Heaume (@lilheaume) által közzétett fénykép,

A kerámiák változatos formájúak és méretűek, egyben viszont megegyeznek- mind fehér kerámiából készültek és kék apró virágok díszítik, valamint mindegyiken áll egy-egy személyes megjegyzés is, mint például

"hazug" vagy "ne hívj többé"

Ezeket az alkotásokat egyébként a Hampstead School of Art év végi showján ki is állították, amik egyesekből büszkeséget másokból viszont haragot váltottak ki, voltak olyanok is, akik kedvet kaptak egy ilyen gyűjteményhez és

saját kreálmányokat szeretnének.

Instillation for my show (yes they're dicks) #dick #penis #portraits #ceramics #mantlepiece #allthepeopleivesleptwith

Lily Heaume (@lilheaume) által közzétett fénykép,

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.