Teréz körúti robbantás hátizsák hajléktalan rendőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bors megkereste azt a hajléktalant, aki a Teréz körúton, a robbantás közvetlen közelében "lakik". A férfi a detonáció előtt eltűnt jól megszokott helyéről.

Varga Pál elmondta a lapnak, hogy a hajléktalanszállón volt akkor, amikor a robbantás történt. Éppen filmet néztek, amikor valaki átkapcsolt a hírekre. Ő azonnal felismerte a helyét, a meglepetéstől rosszul is lett, mentőt akartak hívni hozzá. Elmondása szerint már 16 éve él a Teréz körút 4. előtt, a tettes az ő kapujából indította a robbantást.

Forrás: MTI/Lakatos Péter

Pál azt is elmondta, hogy azért nem volt aznap este a jól megszokott helyén, mert nagyon gyenge volt, két hete alig evett valamit, és a szállósok addig könyörögtek neki, míg péntek este magukkal nem vihették. Nem igaz tehát, hogy a robbantás előtt küldték el a helyszínről.

Érdekes dolog, hogy a hajléktalan hátizsákját pár hónapja ellopták:
"Három hónapja ellopták innen a hátitáskámat, ezt a rendőrök is tudják. Azt mondták, a robbantó pont ugyanolyat használt. Túl sok a véletlen egybeesés. Az én hátizsákom, az én helyemen" – mondja a férfi.

Pál a két sérült rendőrt is ismerte, többször megálltak beszélgetni vele. Azt mesélte, mindketten nagyon kedvesek voltak, és biztos benne, hogy aznap is mentek volna hozzá, de – mint ismeretes – ő nem volt a helyén.

Szörnyű tragédia! Leégett egy kórház, többen életüket vesztettékhttp://www.life.hu/news/20160930-leegett-egy-korhaz-nemetorszagban-a-langokat-200-tuzolto-oltotta.htmlHogy micsoda? Kylie Minogue fanszőrére vágyik Robbie Williamshttp://www.life.hu/news/20160930-robbie-williams-egy-musorban-arrol-beszelt-hogy-kuldjek-el-neki-kylie-minogue-fanszoret.htmlHosszú Katinka három első helyet söpört be Pekingbenhttp://www.life.hu/news/20160930-hosszu-katinka-uszono-pekingben-van-es-harom-elso-helyet-soport-be.htmlKiürítették a ferihegyi repülőteret egy gyanús csomag miatt http://www.life.hu/news/20160930-le-kellett-zarni-a-liszt-ferenc-repuloter-2b-terminaljanak-egy-reszet-egy-csomag-miatt.htmlTerrortámadás lehetett Bécsben: Allah akbar kiáltással akart ölni egy férfihttp://www.life.hu/news/20160930-terrortamadas-becsben-egy-21-eves-ferfi-gyalogosokat-akart-elgazolni-allah-akbar-felkialtassal.htmlVége van a nyárnak: érkezik az esős, nyálkás időhttp://www.life.hu/news/20160930-vege-van-a-nyarnak-vasarnaptol-jon-az-esos-felhos-ido-hidegfront.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.