Élő adásban vallotta a férfi: megerőszakolta és megölte a 4 éves kislányt

Forrás: Youtube -
gyilkosság pedofil erőszak kislány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik török tévéműsor, ami családi drámák feldolgozására specializálódott, egy négyéves kislány eltűnésének ügyét dolgozta fel. A felvétel közben megdöbbentő dolog történt.

Irmak Kupalnak, a 4 éves kislány október 14-én tűnt el. Többen azt gyanították, hogy a szomszédnak, Himmet Akturknak köze van az ügyhöz, ezért meghívták a tévéműsorba. Miutána a műsorvezető részletesen taglalta, hogy mi történt a gyermekkel, a szomszédot is alaposan kikérdezték, videókat mutogattak neki.

Himmet Akturk Forrás: Youtube

A férfi egyszer csak megtört, és bevallotta tettét. A rendőrök azonnal megjelentek a stúdióban, és élő adásban letartóztatták Akturkot. A férfi vallomást tett: megerőszakolta, majd megfojtotta a gyermeket. Testét egy zsákba tette, és kidobta egy kukába. A szemetet azonban nem szállították el másnap, ezért a gyermek kis testét egy közeli szőlősben elásta.

A férfiról az is kiderült, hogy már ült börtönben, mert az unokaöccsét is molesztálta - írja a Daily Mail.

Szexuális molesztálását rajzolta le a kislányhttp://www.life.hu/news/20161025-pap-szexualisan-molesztalta-a-kislanyt-lerajzolta-szenvedeset.htmlAz 5 éves kislány szívszaggatói rajzaira a szülei találtak rá, miután egy gyermekpszichológus azt javasolta nekik, kutassák át a szobáját szexuális erőszak nyomai után. News--A Viszkis rablót rágalmazással vádolja egykori tettestársahttp://www.life.hu/news/20161025-a-viszkis-rablot-orban-gabor-tettestarsa-vadolja-ragalmazassal.htmlPert indít a filmprodukciós iroda és Ambrus Attila ellen a Viszkis rabló tettestársa, ha a most készülő játékfilmben is megismétlik azt a rágalmat, mely szerint ő buktatta le a bankrablót. NewsOrigoHajléktalanból lett milliárdos Khalil Rafatihttp://www.life.hu/news/20161025-hajlektalanbol-lett-milliardos-khalil-rafiti-ime-a-tortenete.htmlCsodák márpedig léteznek a 21. században is, ilyen többek között Khalil Rafati története, aki nemrég még hajléktalan volt, most pedig milliárdosként tengeti napjait. NewsOrigoHorrorbaleset történt egy népszerű vidámparkbanhttp://www.life.hu/news/20161025-az-ausztraliai-queensland-dreamworld-nevu-parkban-baleset-tortent-halal.htmlKetten kizuhantak a kerek csónakból, a másik kettő pedig a járműbe szorult. Egyiküket sem sikerült újraéleszteni. News--Meghalt a Remingston Steele alkotójahttp://www.life.hu/news/20161025-meghalt-a-remington-steele-alkotoja-michael-gleason.html78 évesen hunyt el Michael Gleason, aki a többi között a Remington Steele egyik alkotója volt. A nagy sikerű sorozat Pierce Brosnan főszereplésével készült, ez indította le a karrierjét. News--Meghalt a néni, aki finom süteményeket árult a Nyugatinál http://www.life.hu/news/20161025-tragedia-meghalt-a-neni-aki-sutiket-arult-a-nyugatinal-dobbenet.htmlA 86 éves Irénke néni halálhírét egyik ismerőse közölte a Facebookon. Az idős asszonyt nagyon sokan gyászolják. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.