Esőfelhőkkel kell átvészelnünk a következő napokat

Forrás: Thinkstock -
eső időjárás esernyő előrejelzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár az eddigi időjárás kegyes volt hozzánk, az igazi őszi napok csak most várnak ránk. A köpönyeg.hu előrejelzése következik. 

Szerda

Eleinte változóan, majd többnyire erősen felhős lesz az ég. Kisebb eső, zápor előfordulhat. A csapadék mennyisége területi átlagban: Legfeljebb csapadéknyom fordulhat elő. A nyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A 10-20 km/h-s átlagszél mellett 30-55 km/h-s maximális széllökésre lehet számítani. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 fok körül alakul.

Forrás: Thinkstock

Csütörtök

Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. Az 5-15 km/h-s átlagszél mellett 30-50 km/h-s maximális széllökésre lehet számítani. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül alakul.

Péntek

Gyengén felhős idő várható sok napsütéssel. A köd napközben fokozatosan feloszlik, kitisztul az idő. Csapadék nem valószínű. A délkeleti szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet +10 fok körül alakul.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.