Férgeket etetnek a rosszul teljesítő dolgozókkal

Forrás: Dreamstime -
Kína munkahely megalázás brutalitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sajátos motivációt vetett be egy cég Kínában. Az undorító rituálé alól még a várandós nőt sem mentették fel.

Nagyjából 60 embert foglalkoztat az a cég Senhszben, ahol brutálisan büntetik a rossz értékesítési adatokat produkáló kollégákat. Az alkalmazottaknak csipkedniük kell magukat, ha nem akarnak inni a világ egyik legundorítóbb koktéljából.

Az ital két összetevőből áll: pajcsiu likőrből és élő férgekből.

Férgeket etetnek a rosszul teljesítő dolgozókkal Forrás: Dreamstime

Aki a vezetők szerint nem teljesít elegendően, annak a többi dolgozó szeme láttára kell végrehajtania a megalázó szertartást. Egy munkavállalójuk azt mesélte az OddityCentral-nak, hogy az elveszített ügyfelek számának négyszeresét kell megenniük féreg formájában. Vagyis aki 6 potenciális vevőt szúrt el, annak 24 féreg kerül a likőrjébe.

Azt a nőt sem kímélik, aki terhessége miatt sem férget, sem alkoholt nem fogyaszthat.

Így helyette, egy hős kollégája itta meg a gusztustalan italkombinációt.

A kínai hatóságok azt közölték, hogy a dolgozók ilyesfajta megalázása törvénybe ütköző, ezért arra kérnek mindenkit, hogy jelezze feléjük, ha hasonlóval találkoznak.

Ma lenne 69 éves Somló Tamás!http://www.life.hu/news/20161117-ma-lenne-69-eves-a-juliusban-elhunyt-somlo-tamas.htmlJúliusban, hosszan tartó betegség után hunyt el Somló Tamás, aki szinte soha nem beszélt a nyilvánosság előtt arról, milyen súlyos az állapota. Végig küzdött, de sajnos a kór legyőzte őt. News--Felrobbant az internet a tornázó fiú videójától http://www.life.hu/news/20161117-video-tornazik-egy-fiu-mar-tizmillioan-lattak-a-kozossegi-oldalon.htmlAndrei González Mercado videóját közel tíz millió ember nézte már meg a közösségi oldalán. NewsOrigoA haja miatt kellett meghalnia a 16 éves fiúnak http://www.life.hu/news/20161117-megoltek-a-16-eves-fiut-mert-osszetevesztettek-valakivel-a-haja-miatt-halt-meg.htmlLewis Dunne még ma is élhetne, ha nem hasonlított volna annyira egy másik emberre. News--Szexuálisan zaklatott egy kisgyermeket a magyar edző http://www.life.hu/news/20161117-szexualis-zaklatas-magyar-edzo-zaklatta-a-tizeves-gyermeket.htmlAz akkor még tízéves gyermek többször is áldozatúl esett a férfinak. Később kiderült, hogy az elkövetőt szexuális zaklatásáért már korábban elítélték Svájcban. News--58 évesen elhunyt a Forma-1 legismertebb orvosa, Aki Hintsahttp://www.life.hu/news/20161117-58-evesen-elhunyt-a-forma-1-legismertebb-orvosa-aki-hintsa.htmlTávozott az élők sorából a Forma-1 egyik legismertebb, emellett legkedveltebb orvosa, Aki Hintsa. Hosszan tartó betegség után 58 évesen hunyt el. NewsOrigo30 év képekben: fantasztikusan jelenítette meg az idő múlását az imádott fotóshttp://www.life.hu/news/20161116-chris-porsz-fotos-regen-es-most-fotozta-le-ugyanazokat-az-embereket.htmlAz igen kreatív fotósnak, Chris Porsznak remek ötlete támadt még évtizedekkel ezelőtt: a 70-es, 80-as és a 90-es években az utcai fotós órákat töltött Nagy-Britannia városaiban, Peterborough-ban és Cambridgeshire-ben, hogy az utcán embereket fotózzon. Mutatjuk is, miért! News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.