Orális szexre kényszerítette három éves unokahúgát a ráckevei férfi

forrás: dreamstime -
orális szex Ráckeve pedofil szexuális bűncselekmény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
M. Géza bírósági tárgyalása már folyik, ahol szörnyű részletek derültek ki arról, hogy milyen szörnyűségeket tett három éves unokahúgával.

"Egyik alkalommal ő vigyázott a kislányra, és amikor kettesben maradtak, megkérte unokahúgát, hogy úgy szopogassa nemi szervét, mintha cumizna. Cserébe pedig felajánlotta a gyereknek, játszhat a mobiltelefonjával" - olvasta fel a bíró az első tárgyalási napon. A kislány persze megtette, amit kért tőle a nagybátyja, hiszen szerette a férfit - írja a Blikk.

Képünk illusztráció forrás: dreamstime

A férfi szörnyű tette úgy derült ki, hogy a kislány is ezt akarta játszani a testvérével, az anyuka pedig éppen meghallotta, amikor a gyerekek beszélgettek.

M. Géza tagadja, hogy ilyesmit tett volna, de kiderült, hogy egy másik kislánynak is megsimogatta a nemi szervét és lefényképezte a fenekét. A férfi számítógépen pornográg képeket is találtak, amiken gyerekek szerepeltek.

Nyakánál kötözte kocsijához exét a férfi, úgy furikázott velehttp://www.life.hu/news/20161121-nyakanal-kotozte-kocsijahoz-exet-a-torok-ferfi-ugy-furikazott-vele-nemetorszag.htmlSzörnyű bűncselekmény sokkolta Németországot: egy férfi a nyakánál fogva kötöze kocsijának vonóhorgához exbarátnőjét, és utcákon keresztül furikázott vele. A nő súlyos sérüléseket szenvedett, kómában fekszik. NewsOrigoEvolúciós maradványt hordunk a testünkönhttp://www.life.hu/news/20161121-bebizonyosodott-hogy-nehanyan-a-mai-napig-hordozzuk-az-evolucio-maradvanyait.htmlKevesen vannak, akik így születnek, de ez nem egy szimpla véletlen műve. News--Rémisztő: Megszállta egy démon a nő testéthttp://www.life.hu/news/20161121-a-mexikoi-not-varatlanul-szallta-meg-egy-demon.htmlElképesztő videó készült arról, ahogy megszállja, majd elhagyja egy nő testét egy démon. NewsOrigoHalott kisgyermek szelleme kísért a kórházban http://www.life.hu/news/20161121-egy-regi-beteguk-szelleme-kisert-a-korhazban.htmlA dolgozók halálra rémültek a kísértő gyerek szellemétől. NewsOrigoÍgy tette tönkre az esküvőt a szeretőhttp://www.life.hu/news/20161121-tonkretette-az-eskuvot-a-szereto-ilyet-meg-nem-lattal-video.htmlEz a ghánai menyasszony sosem fogja elfelejteni, hogyan is zajlott az a bizonyos nagy nap. News--Halálra vert a 45 éves Tasi Józsefné egy férfit: nem találja a rendőrséghttp://www.life.hu/news/20161121-a-45-eves-tasi-jozsefne-halalra-vert-egy-ferfit.htmlBelehalt súlyos sérüléseibe az a férfi, akit egy 45 éves nő bántalmazott szeptemberben. A rendőrség keresi az elkövetőt, de egyelőre nem akadtak nyomára. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.