Elhunyt Bernáth László újságíró

halál Bernáth László újságíró Auschwitz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életének 87. évében elhunyt Bernáth László újságíró, film- és színházkritikus, az Esti Hírlap utolsó főszerkesztője, akit családjával együtt 14 évesen hurcoltak Auschwitzba. A szomorú hírt közleményben tudatták a szerettei. 

Bernáth László 1957-ben egyetemistaként kapott gyakornoki állást az akkoriban indult Esti Hírlapnál, amelynek megszűnéséig volt a munkatársa. 1975-ben a lap kulturális rovatának vezetője lett, 1989-ben főszerkesztő-helyettesnek, majd a lap 1996-os újraindulásakor főszerkesztőnek nevezték ki. Haláláig rendszeresen publikált a Népszavában. Számos rádió- és tévéműsor közreműködője, hangjáték szerzője, több könyv társszerzője volt. Önálló kötetei közül a legfontosabbak: Időmozaik, Volt egyszer egy Esti Hírlap, Beszélgetések halott apámmal.

Elhunyt Bernáth László újságíró - Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

Több kitüntetést kapott, többek között a Rózsa Ferenc-díjat, a Szabad Sajtó-díjat, az Aranytollat és az antirasszizmusért járó Radnóti-díjat. 1957-től tagja volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, 26 évig volt az elnökség tagja, több szakosztályt vezetett, valamint évtizedekig tanított a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiáján. 14 évesen családjával Auschwitzba hurcolták, de túlélte, és eldöntötte, hogy mindent megtesz majd azért, hogy soha többé ne történhessen hasonló tragédia.

Egy tinilány naplója miatt bukott le a pedofil férfihttp://www.life.hu/news/20161124-aldozatanak-naploja-buktatta-le-az-elmebeteg-ferfit.htmlSenki nem tudta mit művel a gyerekekkel, míg egy lány naplójából ki nem derült a szörnyű tettek sorozata. News--Plüssmackót küldött Harrison Ford egy pesti kávézónak http://www.life.hu/news/20161124-harrison-ford-imadja-a-magyarokat-hiszen-macit-kuldott-egy-fiunak.htmlÚgy tűnik a magyar vendéglátás és az emberek szeretete örökre levette a híres színészt a lábáról. News--Késsel járt iskolába a Teréz körúti robbantóhttp://www.life.hu/news/20161124-edesapja-adott-kest-gyerekkoraban-a-terez-koruti-robbantonak.htmlTovábbra sem hiszi a Teréz körúti robbantással gyanúsítható fiatalember édesapja, hogy a gyermeke követte volna el a merényletet. Az apa szerint a fia mindig is nyugodt természetű ember volt, azt ugyan beismerte, hogy annak idején volt, hogy késsel járt iskolába a gyermek. NewsOrigoNem biztos hogy lecsukják H. Nancy gyilkosát http://www.life.hu/news/20161124-tovabb-gyuruzik-a-nancy-gyilkossag-koruli-botrany.htmlMegdöbbentő, de még nem biztos, hogy miként végzi a Nancy-gyilkosság elítéltje. News--Mentőautó gázolta el a lányt Békéscsabán http://www.life.hu/news/20161124-bekescsaba-mentoauto-gazolt-halalra-egy-16-eves-lanyt-a-helyszinen-meghalt.htmlA 16 éves lány ismerősei a tragédia helyszínén gyertyát gyújtottak, iskolájában kitűzték a fekete zászlót. NewsOrigoSzexuális erőszakkal gyanúsítanak két mentősthttp://www.life.hu/news/20161124-szexualis-eroszakkal-gyanusitanak-ket-fovarosi-mentost.htmlŐrizetbe vettek két mentőst szexuális erőszak megalapozott gyanújával. Egy fiatal lány vádolta meg a férfiakat, akihez a Széll Kálmán térre érkeztek ki a segítők. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.