Sérült gyerekek adataival visszaélve pénzt kéreget egy férfi

Forrás: Thinkstock -
halott sérült csaló gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az interneten próbál kéregetni sérült fiatalok nevét és fényképét felhasználva egy férfi, de az is lehet, hogy egy egész csoport áll a visszaélés mögött. Az esetről egy nagymama nyilatkozott, akit megpróbált behálózni az illető.

Már évek óta próbál pénzt kicsalni jó szándékú emberektől az interneten egy férfi, de azt sejtik, hogy a profil mögött több ember lapul. Sérült gyermekek fényképét és adatait felhasználva próbál hatni az emberekre, majd arra kéri őket, hogy küldjenek pénzt. Az esetről egy nagymama nyilatkozott. Sipos Margit állítja, hogy őt is megpróbálta behálózni az illető, akit most többen kézre akarnak keríteni.

Sérült gyerekek adataival visszaélve pénzt kéreget egy férfi (képünk illusztráció) Forrás: Thinkstock

"2008 óta zajlik egy Sz. Péter néven futó, de a gyanúnk szerint több tagból álló szélhámos banda tevékenysége, akik

berendezkedtek arra, hogy pénzt kérjenek a jó szándékú emberektől hamis adatok alapján, sérült fiatalok nevében"

- kezdte a történetét Sipos Margit a Sonline.hu-nak. A nagymama maga is egy hátrányos helyzetű unokát nevel, így akadt össze a csalóval. "A profilképe alapján egy 19 éves fiú, de tudomásunk szerint egy 39 éves férfi volt az, aki egy korábbi ügyben az internetes oldalt használta, és ezért pénzbírságra ítélték. A jelek szerint ezután sem állt le.

Nem tudjuk, hogy ki lehet, de a sérülteket és azok ismerőseit jelölgeti be, a képeiket pedig leszedi és felhasználja"

- vázolta fel a fejleményeket a nagymama, aki azt is elárulta, hogy a férfi 3 képet használ közösségi oldalán, ezek közül egy biztosan egy halott kisfiúé. Sipos Margit azt is elárulta, hogyan próbált tőle pénzt kicsikarni az illető. "Az elején megsajnáltam, mert azt írta magáról hogy 19 éves és az édesanyja neveli. (...)

Eleinte nem is volt tolakodó, de később agresszív lett, idegesítő.

Erőszakosan kért egy telefonletöltést, mert hamarosan elfogy az egysége. A legtöbb embernél ez a módszere, és azt kéri, küldjenek neki pénzt arra, hogy kiváltsa a gyógyszerét. Senki ne tegye, legyünk óvatosak" - mondta a nagymama, aki szerint biztosan többen állnak a csalás mögött. Többször elhatározták, hogy feljelentést tesznek, de nincs könnyű dolguk, mert nekik kell bizonyítani a bűncselekményt.

Michael Phelps szerint Hosszú Katinka lenyűgöző sportoló http://www.life.hu/news/20161206-hosszu-katinka-egy-lenyugozo-sportolo-michael-phelps-kendozetlen-velemenye.htmlAz év úszójának választott amerikai sportember a windsori rövidpályás világbajnokság helyszínén rendezett gála után nyilatkozott az M4 Sportnak a magyar lány munkájáról. NewsAFPRandalírozó fiatalok ököllel támadtak a taxisokra Pécsetthttp://www.life.hu/news/20161206-pecsett-fiatalok-tamadtak-a-taxisokra.htmlEgy szórakozóhelyről tessékelték ki a pécsi csapatot, akik nem bírtak az indulataikkal. Mindenkit megtámadtak az utcán, még a taxisokra is rátámadtak. News--Szerelmi kapcsolatban él egy nő a hüllőjévelhttp://www.life.hu/news/20161206-a-kaliforniai-no-szerelmes-a-hullojebe.htmlKülönleges és egyben bizarr kapcsolatot ápol egy kaliforniai nő a háziállatával. News--Elhunyt a híres színésznő, Margaret Whittonhttp://www.life.hu/news/20161206-margaret-whitton-67-evesen-elhunyt.htmlRengeteg ismert filmben játszott Margaret Whitton, a többi között a Dupla vagy semmiben, vagy Az arc nélküli emberben. A híres színésznő 67 évesen távozott az élők sorából, elvesztette a harcot a rák ellen. NewsOrigo3 hónapos terhes kismamát lőttek agyon egy indiai esküvőnhttp://www.life.hu/news/20161206-terhes-kismamat-lottek-agyon-egy-indiai-eskuvon.htmlHárom hónapos terhes volt a fiatal nő, akit egyszerűen agyonlőtt egy dühös férfi. A kismama egy esküvőn táncolt a színpadon, amikor a borzalmas tragédia megtörtént. NewsOrigoIlyen egy megcsalt nő bosszújahttp://www.life.hu/news/20161206-a-feleseg-megleckeztette-a-tinderen-csajozo-ferjet.htmlNem azon kesergett a brit asszony, hogy férje megcsalta, inkább az édes bosszún törte a fejét. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.