karácsonyi ajándék rablás újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rablók pakolták ki egy család otthonát, amíg kórházban tartózkodtak. Kelly Marie Renton épp második gyermekének adott életet, mikor az eset történt.

A 28 éves nő, Kelly Marie Renton és férje arra érkeztek haza, hogy lakásukat teljesen kifosztották. Szinte mindent elvittek, ami csak mozdítható volt. Még a

gyerekek karácsonyi ajándékait és az újszülött baba kiságyát is meglovasították.

A tolvajok még az újszülött baba ágyát is ellopták, képünk illusztráció Forrás: --

Az édesapa, Michael Jackson teljesen ágynak esett az események láttán. Tönkretették a ház hátsó bejáratát, kiforgatták az összes szekrényt, és óriási rendetlenséget csináltak. Otthonukat úgy hagyták el, hogy az alkalmas legyen egy új szülött fogadására, ehhez képest teljes káosz várta a kórházból hazatérő családot. - tudta meg az Oldham-Chronicle.

Amíg kórházban voltam, addig néhány gazember betört a házunkba, ellopták a gyerekeink karácsonyi ajándékait, és még rengeteg más tárgyunktól is megfosztottak minket. Ez volt életünk egyik legboldogabb napja, de ők tönkretették az egészet. Teljesen biztos, hogy figyeltek minket" – mesélte az elkeseredett édesanya.

A gyerekek karácsonyi ajándékait is elvitték a tolvajok Forrás: Dreamstime

Értesítették a helyi rendőröket reggel 9-kor, de ők csak 13 óra után szálltak ki a helyszínre, ami azért elképesztő, mert amíg a helyszínelés nem zajlik, le addig nem mehetnek be otthonukba, nem érhetnek hozzá semmihez. Vagyis a család, az újszülött kisbabával ácsorgott az ajtó előtt, akit még az ágyába sem tudtak betenni, hiszen annak is lába kélt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.