Gyárfás Tamás megerősítette, nem indul az elnökválasztáson

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Martin Schutt -
Magyar Úszó Szövetség Gyárfás Tamás elnökválasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyárfás Tamás 23 év után mondott le posztjáról november végén, most pedig ismét megerősítette elhatározását. A Magyar Úszó Szövetség elnöke tényleg nem indul a rendkívüli választáson.

"Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban" - írta a többi között közleményében Gyárfás Tamás november végén, ekkor mondott le elnöki posztjáról. 23 év után távozik, és nemrég leszögezte, valóban nem akar indulni a rendkívüli elnökválasztáson.

Gyárfás Tamás tényleg nem indul Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Martin Schutt

„Megerősítem korábbi elhatározásomat, nem indulok újra a január 8-i rendkívüli elnökválasztáson"

- nyilatkozta az MNO-nak. Ez azt jelenti, hiába feltételezték a korábbi sejtelmes nyilatkozatai alapján, hogy megfelelő támogatottság mellett újra elindul, így már az sem számít, hogy Hargitay András szövetségi kapitány szerint nagy fölénnyel nyerne egy most tartandó elnökválasztáson.

Holttest a mosdóban: megszólalt a kórház http://www.life.hu/news/20161222-kozlemenyben-ker-elnezest-a-korhaz-halott-a-mosdoban.htmlA november végén történt üggyel kapcsolatban most zárult le a belső vizsgálat. Az intézmény szerdán sajtóközleményt adott közre. NewsThinkstockRossz idő lesz karácsonykor: ónos eső, hószállingózás és ködhttp://www.life.hu/news/20161222-kod-onos-eso-hoszallingozas-lesz-az-unnepek-alatt.htmlA karácsony ideje a rokonlátogatásokról is szól, és mivel az időjárás nem nagyon kedvez a vezetésnek, ezért érdemes fokozottan odafigyelni. Ködre, ónos esőre és párás időre kell számítanunk. News--Elhunyt Dick Latessa színészhttp://www.life.hu/news/20161221-elhunyt-dick-latessa-szinesz-az-eskudt-ellensegek-sztarja.html87 éves korában elhunyt a hollywoodi színész, Dick Latessa, az Esküdt ellenségek című sorozat egyik sztárja. News--Valószínűleg megtalálták a meggyilkolt sztár, Lisa Marie Neagle holttestéthttp://www.life.hu/news/20161221-a-rendorseg-megtalalhatta-lisa-marie-neagle-holttestet.htmlValószínűleg a meggyilkolt Lisa Marie Neagle holttestét találhatta meg a rendőrség. A tévésztár a hétvégén tűnt el, maradványaira egy kertben bukkantak rá, elásva. A gyilkosság indítékáról egyelőre semmit nem tudnak. News--A berlini merénylet magyar túlélője mindenhol összedőlt faházakat és sérülteket látotthttp://www.life.hu/news/20161221-megszolalt-a-berlini-merenylet-magyar-tuleloje.htmlKamion hajtott Berlin egyik legnépszerűbb karácsonyi vásárának tömegébe. Összesen 12 halálos áldozatot követelt a merénylet és 48-an sérültek meg, többen súlyosan. Egy magyar lány is kórházba került, és elárulta, milyen állapotok uralkodtak a vásáron a támadás után. News--Támadást tervezett egy férfi az adventi vásáron http://www.life.hu/news/20161221-egy-marokkoi-ferfi-meg-akarta-tamadni-a-salzburgi-adventi-vasart.htmlA férfi még 2015-ben érkezett Ausztriába. Bár a hírek szerint le akart telepedni, a menekültkérelmét elutasították. NewsAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.