veronai buszbaleset buszbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jó hír, hogy ezekben a percekben elindultak Magyarországra a veronai busztragédia súlyos és könnyű sérültjei. Erről számolt be a közmédia híradója. 

Az M1 tájékoztatása szerint elindultak haza a magyar sérültek Veronából. A két nagyon súlyos sérült maradt csak az olaszországi városban, róluk korábban Győrfi Pál azt mondta, akár hetekig, hónapokig is tarthat még az ottani kezelésük.

A veronai buszbaleset egyik túlélője egy mentőautóban, az észak-olaszországi Veronában Forrás: MTI/AP/Antonio Calanni

A két komoly sérült állapotáról Szijjártó Péter is beszámolt vasárnap reggeli sajtótájékoztatóján. "Egyikük testfelületének 60%-a megégett, a másikon pedig súlyos koponyaműtétet hajtottak végre. "Nincs olyan listánk, ami hivatalosan a halottak nevét tartalmazná" – mondta el a külgazdasági és külügyminiszter, akinek minisztériumából nyolc fő van a helyszínen.

Úgy tudni, sokkos állapotban van a busztársaság magyar ügyvezetője is, ő reggel az MTI-nek nyilatkozott.

/1701/Veron201712117440
Veronai tragédia: sokkos állapotban van a busztársaság ügyvezetőjehttp://www.life.hu/news/20170122-veronai-busz-tragedia-sokkot-kapott-a-busztarsasag-ugyvezetoje.html"Szörnyű tragédia a péntek éjjeli veronai baleset, a történtekre nincsenek szavak" – mondta a járművet biztosító Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője vasárnap délelőtt az MTI-nek, és megerősítette, hogy két magyar sofőr volt a buszon. News--Veronai tragédia: "Anya, kigyulladt a buszunk, de én jól vagyok"http://www.life.hu/news/20170122-veronai-buszbaleset-anya-kigyulladt-a-buszunk-de-en-jol-vagyok.html"Anya, most ülj le, vagy kapaszkodj meg. A buszunk kigyulladt, de én jól vagyok" – idézte fel a fiú szavait testvére, majd hozzátette, éjjel háromnegyed 12 előtt nem sokkal értesültek a történtekről, majd rögtön hívták a konzult, akit ők ébresztettek, és akkor még nem tudott semmiről. News--Veronai baleset: Nem szavahihető tanúnak nyilvánították a szlovák kamionosthttp://www.life.hu/news/20170122-veronai-baleset-nem-szavahiheto-a-kamionsofor.htmlSzijjártó Péter sajtótájékoztatója után a közmédia helyszíni tudósítója számolt be arról, hogy a veronai hatóságok úgy döntöttek, nem veszik figyelembe a szlovák kamionsofőr vallomását, aki látta a szerencsétlenül járt autóbuszt. News--Szijjártó Péter: "Bízzunk a Jóistenben"http://www.life.hu/news/20170122-szijjarto-peter-a-fajdalom-meg-elesebb.html"Most fog megkezdődni a holttestek azonosítása" - mondta reggeli sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. News--Győrfi Pál: Kész a túlélők listája - Ketten életveszélyes állapotban vannakhttp://www.life.hu/news/20170122-veronai-buszbaleset-megszolalt-gyorfi-pal.htmlA magyar mentősök a helyszínen készülnek a súlyos sérültek hazaszállítására Veronából. News--Friss hírek a tragikus buszbalesetről: Megszólalt az egyik túlélő!http://www.life.hu/news/20170122-veronai-buszbaleset-megszolalt-egy-tulelo.htmlÚjabb részletek derültek ki a magyar diákok tragikus buszbalesetéről. Megszólalt az egyik túlélő is.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.