veronai buszbaleset vádemelés sofőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ismeretes, a busz sofőre az egyik túlélője a veronai buszbalesetnek, de az ő személyazonosságát is csak DNS-minta alapján tudták megállapítani. A férfit Olaszországban kezelik, és a kinti rendőrség viszont vádat emel ellene, mert úgy vélik, az ő figyelmetlensége okozhatta a tragédiát.

Az olasz rendőrség vádat emel a Verona közelében baleset szenvedett busz sofőre ellen. A tragédia január 20-án éjjel történt és 16 halálos áldozatot követelt. Több mint húszan pedig megsérültek. Az áldozatok, valamint a két életben maradt, de súlyos sérült azonosítása hétfőn lezárult.

Az olasz rendőrség vádat emel a sofőr ellen Forrás: AFP

Kiderült, hogy egyikük a busz sofőre, aki ellen most vádat emelt az olasz rendőrség. Szerintük ugyanis az ő figyelmetlen vezetése okozta a borzalmas tragédiát, ami 16 ember halálához, és rengeteg sérülthöz vezetett - írja az olasz Local.

Az itthon ápoltak közül kettőt már hazaengedtek a Honvédkórházból, ezt tegnap jelentette be Dr. Tamás Róbert orvosigazgató.

Veronai buszbaleset: az összes áldozatot azonosították

Befejezték a veronai buszbaleset áldozatainak azonosítását. Ezt hétfőn az olasz rendőrség jelentette be. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!
Szelfizés közben zuhant le a gépük: Szörnyet haltakhttp://www.life.hu/news/20170131-szelfizes-kozben-zuhant-le-a-hazaspar-repuloje.htmlKikapcsolódásra vágyott a szerelmespár, de végül egy tragikus katasztrófába torkollott a kiruccanás. News--Vörös riasztás: ónos esőre és havazásra figyelmeztet az OMSZhttp://www.life.hu/news/20170131-elso-es-masodfoku-riasztas-havazas-es-onos-eso-miatt.htmlTöbb megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ónos eső és havazás veszélye miatt figyelmeztetnek. Vörös és narancssárga riasztás is érvényben lesz. News--Elhunyt Nakamura Maszaja, a Pac-Man atyjahttp://www.life.hu/news/20170131-elhunyt-nakamura-maszaja-a-pac-man-videojatek-atyja.htmlElhunyt a Pac-Man atyjának tartott Nakamura Maszaja, aki a Namco játékcég alapítója volt.91 évesen, január 22-én távozott. A család kérésére halálának okát nem közölték. News--Veronai buszbaleset: az összes áldozatot azonosítottákhttp://www.life.hu/news/20170131-veronai-buszbaleset-azonositottak-az-aldozatokat.htmlBefejezték a veronai buszbaleset áldozatainak azonosítását. Ezt hétfőn az olasz rendőrség jelentette be. News--Kemény lesz január utolsó napja: Havazás, ónos szitálás és eső is érkezik mahttp://www.life.hu/news/20170131-idojaras-havazas-es-onos-eso-is-erkezik-ma.htmlKedden nyugat felől mindenhol beborul az ég az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Reggel és a délelőtt folyamán északon, északnyugaton lehet kisebb havazás, majd délután egyre többfelé várható csapadék. Északon döntően havazás várható, másutt ezt ónos eső, délen eső válthatja fel a nap végén.News--Gázolás miatt nem jár a 3-as metróhttp://www.life.hu/news/20170130-nagyvarad-teri-gazolas-miatt-nem-jar-a-3-as-metro.htmlGázolás miatt részlegesen leállt a 3-as metró. A Nagyvárad téri megállóban ütöttek el egy utast. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.