Hátborzongató! Rejtélyes Twitter-fiók jósolja meg a jövőt

Twitter jóslás Trump Beyoncé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hihetetlen, de létezik egy Twitter-fiók, ami előre megjósolt számos olyan eseményt, amit nem lehetett előre tudni. Vajon ki lehet a kezelője? 

Létezik egy rejtélyes fiók a Twitteren, ami időről időre olyan eseményeket jósol meg, aminek bekövetkezésére egyáltalán nem számítunk. Később azonban rendszerint kiderül, hogy a fiók kezelőjének bizony igaza volt.

Előre megmondta például, hogy Beyoncé terhes lesz, ráadásul nem néhány nappal előbb: 2016 nyarán már a leendő terhességről posztolt, aminek akkor még a közelében sem volt a popdíva.

2016 nyarán azt is előre kijelentette, hogy hiába szavaznak az emberek Hillaryre, Trump győzelme már előre elrendezett. Azt külön kiemelte, hogy az amerikaiak sorsa már előre megpecsételődött az új elnök uralma alatt.

2016 júniusában azt is közzétette, hogy Lady Gaga októberben új lemezt ad ki, ami szintén megtörtént.

Vajon ez az illető tényleg többet tud a világról, mint amit egy földi halandó el tud képzelni? Bizonyos vélemények szerint időnként random közzétesz posztokat a falán különféle hírességekről, amiknek láthatóságát letiltja, és amikor az adott esemény bekövetkezik, akkor nyilvánosra állítja az adatlapját, a hibás tippjeit pedig kitörli.

Veronai buszbaleset: szombat hajnalban indulnak haza a holttestekkelhttp://www.life.hu/news/20170203-veronai-buszbaleset-szombat-hajnalban-indulnak-haza-a-holttestekkel.htmlSzombat hajnalban tudnak elindulni a veronai buszbaleset áldozatainak földi maradványaival Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a pénteki sajtótájékoztatón. News--Hátborzogató drónvideó: így néz ki ma a kihalt Csernobilhttp://www.life.hu/news/20170203-igy-nez-ki-ma-cernobil-a-dronvideon.htmlÉvtizedek óta igyekszünk kerülni még a nevét is, hiszen annyi tragédia fűződik hozzá. Most friss videó készült a csernobili katasztrófa helyszínéről, de a látvány még mindig horrorisztikus. News--Tüzet nyitott egy francia katona egy rátámadó férfira a párizsi Louvre-nálhttp://www.life.hu/news/20170203-tuzet-nyitott-egy-francia-katona-egy-ratamado-ferfira-a-louvre-nal-parizsban.htmlTüzet nyitott, és súlyosan megsebesített egy francia katona a párizsi Louvre Múzeumánál pénteken egy késsel rátámadó férfit. News--Holttestet találtak egy kigyulladt házban Túronyonhttp://www.life.hu/news/20170203-holttestet-talaltak-egy-kigyulladt-hazban-turonyon-baranya-megye.htmlHolttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt parasztházban a Baranyai megyei Túronyon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján péntek hajnalban. News--Sokkoló videó: Halálba zuhant egy férfi (18+)http://www.life.hu/news/20170203-meghalt-a-sokvemeletet-zuhant-moszkvai-ferfi.htmlAz orosz férfi egy sokemeletes ház ablakának külső párkányán állt, amikor a lába megcsúszott, és a mélybe zuhant. A moszkvai night club tulajdonosa belehalt a sérüléseibe. NewsThinkstockLányok százai menekülhetnek meg a körülmetéléstől egy babona miatt Kenyábanhttp://www.life.hu/news/20170201-lanyok-szazai-menekulhetnek-meg-a-korulmetelestol-egy-szambabona-miatt-kenyaban.htmlLányok százai menekülhetnek meg 2017-ben - és talán tartósan is - nemi szervük megcsonkolásától egy számbabona miatt Kenyában, mivel a kuria etnikum tagjai elátkozottnak, balszerencsét hozónak tartják a 7-es számot. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.