Hős rendőrök mentettek ki egy kislányt a jégpáncél alól

Forrás: Police.hu -
mentés rendőr hőstett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kislány rászaladt a jégre, de az beszakadt alatta. Életveszélybe került, de a két rendőrnek köszönhetően a 13 éves gyermeknek nem lett komoly baja.

A lány épp a kutyáját sétáltatta a 18. kerületben, amikor az állat hirtelen felindulásból a befagyott tó közepére szaladt. A kislány is követte a kutyát, ám alatta beszakadt a jég, és nem tudott kimászni a vízből. Egy járókelőnek tűnt fel a kiáltozás a víz felől, aki azonnal riasztotta a rendőröket.

"Miután hallottuk a rádióban a riasztást, két perc alatt a helyszínre értünk" – mesélte Vágó Zoltán törzszászlós és Kopasz Zsolt törzsőrmester.

Kopasz Zsolt törzsőrmester és Vágó Zoltán törzszászlós Forrás: Police.hu

Sajnos a jégpáncél nagyon vékonynak tűnt, ezért nem tudtak bekúszni a bajba jutott gyermekért, de hősies cselekedetüknek köszönhetően így is megmentették az életét.

"Ledobtuk a kabátunkat, és pólóban a tóba gázoltunk. A jeget a karunkkal törtük, ami több helyen megvágott, de ez nem számított."

Amikor elérhető távolságba kerültek, a gyermeket a karjainál fogva húzták ki a partra. Mire kijutottak a szárazföldre, a rendőr kollégák és a katasztrófavédelem szakemberei már a helyszínen voltak. Azonnal be kellett takarni a kislányt, akinek testhője már csak 27 fok volt.

"Visszamentünk a kapitányságra, és vettünk egy forró zuhanyt, majd száraz ruhába bújva folytattuk a szolgálatot" – tájékoztat a Police.hu

Folyóba fagyva találták meg a Sajószentpéterről eltűnt kislányt

A tűzoltók sötétedés után lámpák és hőkamerák segítségével próbálták felkutatni a gyermeket, akinek eltűnését 2017. január 8-án 16 óra előtt jelentették be. A kétségbeesett édesanya a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságtól kért segítséget a kislány felkutatásához. Olvass tovább itt...
Megcsonkította magát, mert megcsalta a pasija – Fotók! (18+)http://www.life.hu/news/20170224-levagta-a-sajat-ujjat-mert-megcsalta-a-pasija.htmlEgy fiatal nő durván megcsonkította magát, mert a szerelme félrelépett. A tetoválóművész képeket is posztolt a közösségi oldalára az esetről. NewsOrigoRészeg nők verték szét egymást az utcán – Videó!http://www.life.hu/news/20170224-reszeg-nok-verekedtek-a-nyilt-utcan.htmlHihetetlen felvétel került nyilvánosságra Texasban, amelyen alkoholos befolyásoltság alatt álló nők estek egymásnak az utcán. NewsThinkstockSzaharai homok érkezik – Riasztást adtak ki a viharos szél miatt!http://www.life.hu/news/20170224-idojaras-elorejelzes-szaharai-homok-erkezik.htmlNem sok jóval kecsegtet a hétvégi időjárás-előrejelzés. Riasztást adtak ki ugyanis a viharos szél miatt, ráadásul szaharai homokkal érkezik a hidegfront. NewsAFPDown-kórhoz hasonló betegséggel küzd egy csimpánz http://www.life.hu/news/20170223-down-korhoz-hasonlo-betegsege-van-egy-csimpanznak.htmlLétezik egy csimpánz, aki Down-kórhoz hasonló tüneteket produkál, emiatt figyeltek fel rá a tudósok. NewsOrigoLEGOLAND nyílik Nyíregyházánhttp://www.life.hu/news/20170223-magyarorszagon-is-lesz-legoland.htmlEurópa több országában is van már Legloand, és hamarosan Magyarországon is megnyitja kapuit a népszerű élménypark.NewsOrigoSugárfertőzött vaddisznókat találtak Csehországbanhttp://www.life.hu/news/20170223-csernobili-radioaktiv-vaddisznokat-talaltak.htmlNem is gondolnánk, hogy az 1986-os csernobili atomkatasztrófa miatt a természet még mindig szenved: radioaktív vaddisznókat találtak Csehországban. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.