Elutasította az oslói fellebbviteli bíróság a tömeggyilkos Breivik panaszát

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand -
tömeggyilkos Norvégia Anders Behring Breivik
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghozta döntését szerdán az oslói fellebbviteli bíróság a 77-szeres norvég tömeggyilkos panaszának ügyében:  nem sérültek a magánzárkában fogva tartott Anders Behring Breivik emberi jogai a börtönben.

"A bíróság arra jutott, hogy Breiviket nem vetették és nem vetik alá kínzásnak, nem érte és nem éri embertelen vagy megalázó bánásmód" - hangzott az ítélet. A bíróság azt is megállapította, hogy az elítélt csaknem teljes elszigeteltsége miatt nem sérültek emberi jogai.

A tárgyalásra azért volt szükség, mert Breivik beperelte a norvég államot fogva tartásának körülményeit nehezményezve, egyebek közt azt állítva, hogy sérültek emberi jogai, és "állatias bánásmódban" van része. Utóbbi érzékeltetésére egyebek közt azt hozta fel, hogy gyakran hideg a kávéja. Egy oslói bíróság 2016-ban első fokon helyt adott panaszának, ezt bírálta most felül a fellebbviteli bíróság.

Anders Behring Breivik szerint állatként bánnak vele, mert néha hideg a kávéja Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Breivik ügyvédje közölte, hogy fellebbez az ítélet ellen a norvég legfelsőbb bírósághoz. Ha az a testület is elutasítja Breivik panaszait, akkor a tömeggyilkosnak még mindig van egy fellebbezési lehetősége: az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat.

A tömeggyilkos panaszkodásának helytállóságát január közepén egy egész héten át tárgyalták, holott a norvég főállamügyész már a második napon rámutatott arra, hogy Breivik börtönkörülményei jobbak, mint sok más rabé: három cellát használhat, futópadot, szobabiciklit, tévét, számítógépes játékokat kapott, újságokat, magazinokat, könyveket olvashat. Sejersted kitért arra is, hogy Breivik rendre megpróbálja kijátszani a börtön cenzúráját, amikor egyebek közt házastársat kereső apróhirdetések feladásával terjeszti szélsőséges politikai nézeteit.

A most 37 éves férfi 2011. július 22-én előbb Oslóban egy autóba rejtett pokolgépet robbantott fel, megölve nyolc embert, majd két órával később rendőregyenruhában áthajózott Utoya szigetére, ahol hatvankilenc fiatalt - zömmel tizenéveseket - agyonlőtt egy ifjúsági táborban. A férfi mindezért a Norvégiában kiszabható legszigorúbb büntetést kapta: 21 év börtönre ítélték, azaz gyilkosságonként mindössze 100 napra. Büntetése viszont meghosszabbítható, ha úgy ítélik meg, hogy szabadlábra helyezése veszélyes lehet a társadalomra.

Breivik ugyan magánzárkában van, de látogatókat fogadhat, és a külvilággal is tarthat kapcsolatot. Utóbbi alól csak az olyan szélsőségesek a kivételek, akiket Breivik - úgymond - "ártalmas ideológiája cselekvésre ösztönözhetne". Breivik tettei elkövetésekor egy titkos keresztény katonai rend parancsnokának vallotta magát, mostanra viszont "hagyományos neonácinak" mondja magát, aki a vikingek egyik ősi istenéhez, Odinhoz imádkozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.