Sóskuti Márta Magyar Rádió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Keddre virradóra hunyt el a Magyar Rádió egyik legnagyobb alakja, Sóskuti Márta. A legendás műsorvezető nevéhez több műsor is kötődik, mint a Reggeli csúcs és az Ötödik sebesség. 85. életévében távozott az élők sorából.

Legendás alakja volt a Magyar Rádiónak Sóskuti Márta, hiszen több újító, sikeres műsor is az ő nevéhez kötődik. Egyebek között az Ötödik sebesség és a Reggeli csúcs megálmodója volt ő, utóbbiban a fiatalokhoz szólva tegező formát használtak, amit szinte elsőként tettek meg a rádiós műsorvezetők között.

Meghalt Sóskuti Márta - Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A műsorvezető keddre virradóra távozott az élők sorából, életének 85. évében. A szomorú hírt tanítványa közölte a Facebook-oldalán. "Kedves Kollégák, kedves Hallgatók, fájó szívvel tudatom, hogy

Sóskúti Márta, az egyik legnagyobb alakja az egykori Magyar Rádiónak,

számos műsor sorozat – köztük az Ötödik sebesség és a Reggeli csúcs megálmodója, levezénylője, mentorom és haláláig tanítóm mára virradóra megadta magát a betegségnek és itthagyott bennünket" – írta.

Cápatámadás áldozata lett egy lány Ausztráliábanhttp://www.life.hu/news/20170418-capatamadas-vegzett-egy-tinilannyal-ausztraliaban.htmlA Nyugat-Ausztráliában élő 17 éves lány cápatámadás következtében életét vesztette, hiába szállították kórházba az esetet követően. NewsOrigoEsik a hó a Kékestetőn - Fotó!http://www.life.hu/news/20170418-esik-a-ho-a-kekesteton.htmlA legtöbb helyen borult időre számíthatunk ma, akárcsak a Kékestetőn. A magasban azonban nemcsak azért van zord idő, mert elbújt a nap, hanem azért is, mert havazik! NewsOrigoGyilkos mókusokat idomított Janice Smith, hogy az exére támadjanakhttp://www.life.hu/news/20170417-gyilkos-mokusokat-idomitott-egy-no-hogy-az-exere-tamadjanak.htmlA detroiti rendőrség számolt be az elképesztő történetről, aztán mentegetőztek miatta.News--Otthona előtt gyilkolták meg a labdarúgó Amílcar Henríquezthttp://www.life.hu/news/20170416-otthona-elott-gyilkoltak-meg-a-valogatott-labdarugot.htmlA panamai válogatott futballistát, Amílcar Henríquezt az otthona előtt lőtték le. News--Meghalt a világ eddigi legidősebb embere, Emma Moranohttp://www.life.hu/news/20170416-meghalt-a-vilag-eddigi-legidosebb-embere.htmlMeghalt életének 118. évében a világ igazoltan legidősebb embere, az olasz Emma Morano. News--A stadionjában akar meghalni Stadler Józsefhttp://www.life.hu/news/20170415-stadler-jozsef-a-stadionjaban-akar-meghalni.htmlIsmét Stadler József tulajdonába, jobban mondva az üzletember alapítványának birtokába kerülhet az akasztói stadion.NewsFotó: Dudás Szabolcs - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.