Újszülött kisbaba kezdett el járni - Videó!

kisbaba újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő felvétel került napvilágra, amin egy újszülött kisbaba tette meg az első lépéseit. Nem akarunk hinni a szemünknek. 

Mindenkit megdöbbentett egy brazil kisbaba, aki a születése után néhány perccel már a lábain állva totyogott. Természetesen nem teljesen önerőből, hanem a nővérke karján támaszkodva.

Szerették volna megfürdetni az újszülött kislányt, de a baba ehelyett inkább letette a kis talpait, és azokon próbált lépkedni. A szülőszobán tartózkodó emberek mind a csodájára jártak, és azonnal filmre vették a kicsi nem mindennapi előadását, ugyanis ilyet tényleg nagyon ritkán látni.

Egymást szólongatták, összeszaladtak a környező dolgozók, hogy saját szemükkel láthassák az apró gyermek első lépéseit – írta meg a DailyMail.

Szívmelengető videó! Így talál rá először édesanyja cicijére az újszülött

Különleges videót készített egy kisbabákkal foglalkozó amerikai weboldal. A felvételen az látható, ahogy egy csöppség éppen az édesanyja cicijéhez igyekszik: Videó!
Időjárás: a hét elején nyári hőség leszhttp://www.life.hu/news/20170529-idojaras-a-het-elejen-nyari-hoseg-lesz.htmlA héten - főként az első felében - nem lesz okunk panaszra, az időjárás mindent megtesz azért, hogy jó kedvünk legyen! Megérkezett a nyári hőség! NewsThinkstockIjesztő pillanat a Forma-1 monacói nagydíjánhttp://www.life.hu/news/20170528-pascal-wehrlein-az-oldalara-fordult.htmlPascal Wehrlein az oldalára fordult, nem kis ijedtséget okozva a Forma-1 rajongóinak.News--Elhunyt Cher második férje, Gregg Allmanhttp://www.life.hu/news/20170528-meghalt-gregg-allman.htmlÚgy tudni, Gregg Allman már évek óta a rákkal küzdött, de szombaton feladta a harcot a gyilkos kór ellen. A 69 éves énekes otthonában hunyt el. News--Újabb magyar örömlányt öltek meg Németországban (18+)http://www.life.hu/news/20170527-ujabb-magyar-oromlanyt-oltek-meg-nemetorszagban.htmlAz áldozat Yenna néven és 18 évesként hirdette szolgáltatásait az interneten. News--A Telekom nevében húznak ki pénzt csalók az ügyfelekbőlhttp://www.life.hu/news/20170527-a-telekom-neveben-huznak-ki-penzt-csalok-az-ugyfelekbol-tajekoztat-a-vallalat.htmlA Telekom nevében csalók a jelenleg folyamatban lévő Domino adategyeztetésre hivatkozva hívják fel a cég ügyfeleit és kérik őket, hogy küldjenek SMS-t egy általuk megadott számra – közölte a vállalat csütörtökön Facebook-oldalán.News--Félbevágva találták meg a fiatal lány testét (18+)http://www.life.hu/news/20170526-felbevagva-talaltak-meg-a-lany-testet.htmlA nyomozók információi szerint egyik ismerőse gyűlöletből végzett a bájos, fiatal nővel. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.