Vallott a veronai buszbaleset sofőrje: nem aludt el a volánnál

Forrás: AFP/Handout -
veronai buszbaleset alvás sofőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokáig nem tudták kihallgatni a veronai buszbaleset életben maradt sofőrét, de nemrég sikerült a rendőrségnek beszélnie a férfival. Kiderült, volt-e köze a balesetnek az alvászavarához.

A tragikus veronai buszbaleset után derült ki, hogy a diákokat szállító sofőr alvászavarral küzdött. Sokan egyből őt és a betegségét okolták a tragédiáért, azonban a vezetőt még sokáig nem tudták meghallgatni. Súlyos sérüléseket szenvedett ugyanis, több hónapig tanult újra járni és beszélni, de

teljesen soha nem fog felépülni.

Szinyei Merse Pál Gimnázium veronai buszbalesete Forrás: AFP/Handout

Azóta azonban a rendőrök már többször is meghallgatták a sofőrt, aki csak nagy nehezen tudott megszólalni, mivel a füsttől a tüdeje és a légcsöve is sérült. Azt azonban elmondta a hatóság embereinek, hogy nem aludt el a volánnál, így a betegsége és a balaeset között nincsen összefüggés. A Lokálnak egy családtag is nyilatkozott a férfi állapotáról, kiderült, nagyon várják már haza. "János hamarosan hazajöhet a kórházból, már nagyon várjuk. Megpróbálunk könnyíteni terhein, mert ugyan a teste valamennyire meggyógyulhat, de lelkileg még mindig szörnyű állapotban van. Nagyon sokat fogyott és szinte teljesen elment az életkedve."

Gomolyfelhők és záporeső jöhet csütörtökönhttp://www.life.hu/news/20170706-idojaras-a-het-masodik-felere.htmlCsütörtökön a napsütést gyakran zavarják meg gomolyfelhők. ÉK-en többfelé, máshol csak elszórtan fordul elő zápor, zivatar. 30 fok körüli hőség lesz. NewsThinkstockSaját házában lőtték le a 25 éves sportolót, Aaron Rajmanhttp://www.life.hu/news/20170706-aaron-rajmant-megoltek.htmlA 25 éves Aaron Rajman amerikai ketrecharcost saját otthonában, a floridai West Boca Ratonban lőtték le. News--Piercinget rakatott kisbabája arcába egy nő: Fotó!http://www.life.hu/news/20170705-testekszert-rakatott-a-babaja-arcaba-egy-no.htmlAz internet egy pillanat alatt felrobbant, mikor az anya kiposztolta a kislányáról készülr piercinges fotót. Elindult a háború a kommentelők között. NewsOrigoPörölycápával találkozott egy halász: Videó!http://www.life.hu/news/20170704-porolycapat-fogott-egy-floridai-halasz.htmlNem mindennapi felvétel került napvilágra egy floridai halászról, aki döbbenetes közelségbe került egy pörölycápával. News--Ne hagyjuk holnap otthon az esernyőket http://www.life.hu/news/20170704-viharos-idojaras-varhato-holnap-delutan.htmlAz idei nyár csupa szeszély, csupa változás, éppen ezért nem meglepő, hogy holnap napsütésre és esőre is készülhetünk. News--Betiltották a svéd Bravalla fesztivált a sorozatos nemi erőszak miatthttp://www.life.hu/news/20170704-betiltottak-a-sved-br-valla-fesztivalt-a-sok-nemi-eroszak-miatt.htmlTöbbször jelentettek szexuális zaklatásokat és még nemi erőszakot is a svéd Bravalla fesztiválon az elmúlt két évben. A szervezők mindent megtettek, hogy megakadályozzák, de bizonyos emberek nem tudnak viselkedni: inkább betiltották az egész rendezvényt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.