Süveges Péter, azaz a tescós rabló milliókat keresett a börtön elleni pereken

Forrás: Thinkstock -
Süveges Péter milliók börtön rabló Tesco
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Süveges Péter, vagyis a tescós rabló néven elhíresült bűnöző már milliókat keresett azzal, hogy pereket indít a börtön ellen. Egy helyben ülve tanulmányozza az iratokat, és készíti a beadványokat.

2005 óta van előzetes letartóztatásban Süveges Péter, vagyis a tescós rabló. Azzal vádolják, hogy társaival együtt kiraboltak egy pénzszállítót a budaörsi tescónál, többször rálőttek a kiérkező rendőrökre, és kézigránátot dobtak rájuk, valamint azzal, hogy 2004-ben megöltek egy valutaváltó házaspárt. Évek óta a börtönben van, ugyan volt egy megszakítás a büntetésében, hiszen egy darabig házi őrizetben volt, de ismét vissza kellett mennie egy újabb bűncselekmény gyanúja miatt.

Milliókat keres előzetesben a tescós rabló (Képünk illusztráció) Forrás: Thinkstock

Dolgozni nem tud, mivel az nem megengedett az előzetesben lévő raboknak, így csak ül, nézegeti az iratait, és beadványokat készít. A

fogva tartásával kapcsolatos szabálytalanságok miatt már több pert is megnyert, ezzel pedig milliókat keresett.

Nem jogerősen sok milliót ítéltek oda neki, ami pedig már biztosan őt illeti, az 6 millió 70 ezer forint - írja a Lokál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.