11 év fegyházra ítélték a magyar válogatott focisa, Balogh Norbert apját

Forrás: AFP/Miguel Medina -
fegyház foci Balogh Norbert édesapa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 21 éves Balogh Norbert édesapja harmadrendű védlottként szerepelt egy ügyben, melynek elsőfokú ítéletét 2016 szeptemberében hozta meg a bíróság.

A vád igen súlyos: a focista apja és az elsőrendű vádlott arra készült, hogy idős embereket rabolnak ki. Összesen heten vettek részt a rablássorozatban, Balogh édesapja azt vállalta, hogy összegyűjti azokat a címeket, ahova érdemes betörni. A tényleges rablásokat az első és a másodrendű vádlott követte el, a sportóló apja pedig biztosította a terepet. 2013 januárjáig egy tucatnál is több bűntényt követtek el - írja a Blikk.

Balogh Norbert a Palermo játékosa Forrás: AFP/Miguel Medina

„A harmadrendű vádlott 11 év fegyházbüntetést, valamint 10 év közügyektől eltiltást kapott" – közölte a rablássorozat kapcsán a törvényszék.



Ketten meghaltak, hárman megsérültek balesetben Debrecen határábanhttp://www.life.hu/news/20171004-autobaleset-debrecennel-ketten-meghaltak.htmlKetten meghaltak, többen megsérültek, amikor kedden késő este két személygépkocsi összeütközött Debrecen határában a 354-es számú úton. NewsThinkstock900 alkalommal erőszakolta meg, sőt majdnem agyoncsapatta árammal a nőt a férjehttp://www.life.hu/news/20171003-900-alkalommal-eroszakolta-meg-sot-majdnem-agyoncsapatta-arammal-a-not-a-ferje.htmlKathleen McMurchie hat éven át volt kitéve Brian McTaggart szűnni nem akaró brutalitásának. A férfi körülbelül 900 alkalommal erőszakolta meg volt feleségét, sőt, majdnem agyoncsapatta az árammal. "Puszta szerencse, hogy nem ölt meg engem vagy valaki mást. Brian egy pszichopata" - foglalta össze a nő a történteket. NewsThinkstockVulkánkitörés miatt ürítettek ki indonéz falvakat http://www.life.hu/news/20171003-vulkankitores-tortent-indoneziaban.htmlÚjból kitört a Sinabung vulkán, evakuálni kellett a környező falvakat. NewsOrigoMegváltoztatták Csongrád megye nevéthttp://www.life.hu/news/20171003-uj-neve-lesz-csongrad-megyenek.htmlA Csongrád megyei közgyűlés már nyáron megszavazta, hogy megváltoztathatják a megye nevét. NewsBizarr fotókon a részegségben úszó Japán http://www.life.hu/news/20171003-igy-nezunk-ki-igazan-ittas-allapotban.htmlKülönleges és egyben bizarr fotók kerültek napvilágra, amelyek középpontjában részeg japán emberek állnak. News--Tömegkarambol történt Budapesten, az Erzsébet hídonhttp://www.life.hu/news/20171003-tomegkarambol-tortent-budapesten-az-erzsebet-hidon.htmlHárom autó és egy mikrobusz karambolozott az Erzsébet hídon, dugóra kell számítani. NewsFotó: Adrián Zoltán - Origo




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.