M5-ös baleset: négy rendőrt még kórházban ápolnak

Forrás: MTI/Donka Ferenc -
M5 baleset rendőr kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összesen öt rendőr sérült meg súlyosan az M5-ös autpályán történt tragédiában. Eddig csak egy hagyhatta el a kórházat, a többiek még ápolásra szorulnak.

Két teherautó és egy rendőröket szállító busz ütközött össze néhány nappal ezelőtt az M5-ös autópályán, a baleset két halálos áldozatot is követelt. Az egyikük a busz sofőrje, a másikuk Németh Gergely törzsőrmester, akit feltehetőleg a szolgálat halottjává nyilvánítanak és posztumusz előléptetik. Akkor még úgy tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy három rendőr sérült meg súlyosan a balesetben, de később kiderült, hogy valójában öten voltak a komoly sebesültek.

Rendőrök és tűzoltók dolgoznak az összeroncsolódott busz mellett Forrás: MTI/Donka Ferenc

Közülük egy rendőr már elhagyhatta a kórházat, de négyen továbbra is ápolásra szorulnak. Az ő családjaik is megkapnak minden segítséget, ahogy a szolgálat közben elhunyt Németh Gergely családja is. "Elhunyt kollégánk családjának a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség minden anyagi és erkölcsi támogatást megad. Négy súlyosan sérült rendőr jelenleg kórházi kezelés alatt áll. A rehabilitációhoz, a gyógyuláshoz a testület minden támogatást biztosít" – közölte a Borssal az ORFK kommunikációs osztálya.

Két holttestet emeltek ki a Balatonbólhttp://www.life.hu/news/20171012-ket-holttestet-emeltek-ki-a-balatonbol.htmlTihanynál hosszabb ideje vízben levő holttestet találtak szerdán, Balatonedericsnél pedig vízbe esett horgász halt meg, társát még keresik - közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője szerda este az MTI-vel.NewsFotó: Hirling Bálint - OrigoMi történt a Facebookal? Nem működikhttp://www.life.hu/news/20171011-nem-mukodik-a-facebook.htmlKözérdekű közlemény:nem működik a Facebook.NewsOrigoElhunyt Czifrák Roland, focista: videó http://www.life.hu/news/20171011-eletet-vesztette-czifrak-roland-focista.htmlEgy autóbaleset miatt vesztette életét Czifrák Roland, magyar focista. Rengetegen búcsúznak tőle. NewsOrigoKét fiú megerőszakolt egy lányt a Hűvösvölgyi Gyermekotthonbanhttp://www.life.hu/news/20171011-a-huvosvolgyi-gyermekotthonban-ket-fiu-megeroszakolt-egy-lanyt.htmlSajtóértesülések szerint nemi erőszak történt a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban. Két fiú megerőszakolt egy 17 éves lányt. News--Ismeretlen tettes zaklat szexuálisan egy 5 év körüli kislányt http://www.life.hu/news/20171010-szexualis-zaklatas-aldozata-lett-egy-5-ev-koruli-kislany.htmlNémet rendőrök keresik azt az elkövetőt, aki vélhetőleg tavaly október óta zaklat szexuálisan egy 4-5 év körüli kislányt. News--Fülöp herceg és Danica Marinkovics összeházasodtak: fotók http://www.life.hu/news/20171010-osszehazasodott-fulop-herceg-es-danica-marinkovics.htmlFülöp szerb herceg és a kedvese, Danica Marinkovics megtartották a nagyszabású esküvőjüket. A szertartás nagyon látványos és romantikus volt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.