Újabb két nő állítja: Marton László szexuálisan zaklatta őket

Forrás: MTI/Czimbal Gyula -
Marton László metoo szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szexuális zaklatási ügye miatt felfüggeszti oktatói munkáját Marton László a Színház- és Filmművészeti Egyetemen - a rendező a vizsgálat lezárásáig nem tanít. Mint ismert, az intézmény diákjai korábban aláírásgyűjtést indítottak a rendező ellen, akiről Sárosdi Lilla színésznő azt mondta: 20 évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta. Időközben két újabb nő is azt állítja, Marton molesztálta őket. 

A Hír Tv Alinda című műsora - ahol a vendég Sárosdi Lilla volt - közben két újabb nő jelentkezett telefonon, akik azt állították, hogy Marton László molesztálta őket, egyikükkel, egy fiatal lánnyal két éve történt az eset. Elmondta: a különórákon tapogatta őt a rendező. "A második próbára már úgy mentem oda, hogy nem bírom tovább, ez megalázó, ez undorító. És rákérdeztem, hogy többet is akar-e tőlem, és erre az volt a válasz, hogy ezt nem gondolom rosszul. És erre én elsírtam magam tehetetlenségemben, hogy összeomlott bennem egy egész világ, amire egész életemben készültem. És a sebezhetőségemet kihasználva volt arca azt mondani, hogy mennyire szép vagyok, amikor sírok" - vallott.

A másikuk egy középkorú nő pedig arról beszélt, hogy még a nyolcvanas években Marton behívta próbákra a Vígszínházba, majd az egyik premieren, a legnagyobb tömegben, a kezét a saját nemi szervére rántotta és egy jó ideig ott is tartatta. Ezután a lány elmenekült Martontól, de visszaédesgette magához. Később egy parkolóban orális közösülésre próbálta kényszeríteni a lányt. A lány ezután végleg minden kapcsolatot megszakított zaklatójával.

Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Újabb áldozat: Dettre Gábor filmrendező volt barátnőjét is zaklatta Marton László rendezőhttp://www.life.hu/news/20171020-dettre-gabor-filmrendezo-volt-baratnojet-is-zaklatta-marton-laszlo-rendezo.htmlDettre Gábor filmrendező azt állítja, hogy volt barátnőjével pont ugyanaz történt, mint Sárosdi Lilla színésznővel.News--Felfüggeszti oktatói tisztségét a zaklatással vádolt Marton Lászlóhttp://www.life.hu/news/20171020-felfuggeszti-oktatoi-tisztseget-a-zaklatassal-vadolt-marton-laszlo.htmlSzínház- és Filmművészeti Egyetem honlapján nyílt levél jelent meg, amelyet Marton László juttatott el az egyetem rektorához. News--Ezt árulja el rólad a választásod: személyiségteszt! http://www.life.hu/news/20171020-tudj-meg-magadrol-tobbet-ezzel-a-szemelyisegteszttel.htmlTe is szereted boncolgatni a személyiségedet? Íme egy teszt, melynek segítségével jobban megismerheted önmagad. NewsOrigoEsküvőjük után egy nappal autóbalesetben halt meg a magyar házaspárhttp://www.life.hu/news/20171019-eskuvojuk-utan-egy-nappal-balesetben-halt-meg-a-magyar-hazaspar.htmlÚszott a boldogságban a házaspár és a család is, de sajnos nem tarthatott sokáig az örömük. A szerelmesek ugyanis a nagy napjuk után életüket vesztették: autójukkal egy fának ütköztek. News--Pedofilhálózatot göngyölített fel az FBI, 84 gyermeket mentettek kihttp://www.life.hu/news/20171019-pedofilhalozatot-gongyolitett-fel-az-fbi-84-gyermeket-mentettek-ki.htmlGyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó pedofilhálózatot göngyölített fel az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), 84 gyermeket mentett ki az emberkereskedők fogságából. A 84 kimentett gyermek között volt egy három hónapos kisbaba és ötéves testvére is - közölték a hatóságok csütörtökön. News--Holttestet találtak egy Dunából kiemelt autóban, Győrbenhttp://www.life.hu/news/20171019-holttestet-talaltak-egy-dunabol-kiemelt-autoban-gyorben.htmlLakossági bejelentés alapján vonultak ki a rendőrök és a tűzoltók a Mosoni-Duna győri szakaszához, oonnan emeltek ki egy elsüllyedt autót, amelyben holttestet találtak. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.