Beverte a trolivezető fejét a bliccelő

Forrás: -- -
agresszió verekedés rendőrség bliccelő troli
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Durván megütötte  az egyik utas a 77-es trolibusz sofőrjét Budapesten. A rendőrség eljárást indított. 

"Fél hét körül szálltam fel az Egressy téren a járműre. Négy megállót haladtunk, amikor az Egressy út–Hungária körút megállónál egy kötekedős kinézetű férfi felszállt a buszra. Az első ajtón felszállva kötelezően fel kell mutatni a jegyet vagy a bérletet, de ő egyszerűen csak hátrasétált és leült" - mesélte egy szemtanú a Borsnak.

Az utazás azért fajult tettlegességig, mert a sofőr megkérte az utast, hogy vagy mutassa meg a bérletét vagy vásároljon jegyet, aki többszöri felszólításra, sőt, a többi utas kérlelésére sem volt erre hajlandó.

"Néhány perc múltán a trolivezető hátrament a férfihoz, rövid szóváltást követően viszont vérző fejjel kellett visszajönnie. Az agresszív utas ugyanis váratlanul, teljes erőből megütötte. Rendőrt akartam hívni, de az ijedt sofőr jelezte, hogy már megnyomta a vészjelzőt" - tette hozzá a lapnak az utas.

A jármű végül nem is ment tovább, az utasok a következő járatra szálltak fel. Többjüket meg is hallgattak a rendőrök. A rendőrség eljárást indított.

Illusztráció Forrás: --

Halálra gázolt egy gyalogost egy személygépkocsi a 44-es számú főútonhttp://www.life.hu/news/20171022-halalra-gazolt-egy-gyalogost-egy-szemelygepkocsi-a-44-es-szamu-fouton-vasarnap.htmlTragédia történt ma reggel Békésben, egy autós elutött egy gyalogost, akit nem tudtak megmenteni. NewsOrigoKétéves kisfiú a nyolcadik áldozata az IKEA-öltöztetőszekrénynekhttp://www.life.hu/news/20171021-keteves-kisfiu-a-nyolcadik-aldozata-az-ikea-oltoztetoszekrenynek-tavaly-visszahivtak-a-butort.htmlEgy kétéves kisfiú a nyolcadik áldozata annak a Malm öltöztetőszekrénynek, amelyet tavaly hívott vissza az IKEA. A komód ingatag volt, és korábban rádőlt több kisgyerekre is. Agyonnyomta őket. Az egyik család most beperli a bútorgyártó céget - írja a Daily Mail nyomán az Origo. A kicsi egyedül volt, amikor a baleset megtörtént, később az apja talált rá. NewsThinkstockÚjabb két nő állítja: Marton László szexuálisan zaklatta őkethttp://www.life.hu/news/20171021-ujabb-ket-no-allitja-marton-laszlo-szexualisan-zaklatta-oket.htmlSzexuális zaklatási ügye miatt felfüggeszti oktatói munkáját Marton László a Színház- és Filmművészeti Egyetemen - a rendező a vizsgálat lezárásáig nem tanít. Mint ismert, az intézmény diákjai korábban aláírásgyűjtést indítottak a rendező ellen, akiről Sárosdi Lilla színésznő azt mondta: 20 évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta. Időközben két újabb nő is azt állítja, Marton molesztálta őket. News--Halálos baleset az M1-esen, egy sávon halad a forgalomhttp://www.life.hu/news/20171018-halalos-baleset-az-m1-esen-egy-savon-halad-a-forgalom.htmlEgy kamion és egy személyautó összeütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Tata térségében, egy ember meghalt, egy pedig megsérült - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság News--Körözik a metrón maszturbáló férfit (18+)http://www.life.hu/news/20171015-korozik-a-metron-maszturbalo-ferfit.htmlTöbbször is közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsított, ezért a New York-i rendőrség körözést adott ki a 61 éves Robert Mannis ellen. A férfi konkrétan nem egyszer fogott maszturbációba a metrón. NewsThinkstockHuszonhárom év után kiengedtek egy tévesen elítélt férfit a börtönbőlhttp://www.life.hu/news/20171014-huszonharom-ev-utan-kiengedtek-egy-tevesen-elitelt-ferfit-a-bortonbol-az-usa-ban.htmlSzabadlábra helyeztek az Egyesült Államokban egy férfit, aki huszonhárom évig volt börtönben az ellene hozott téves ítélet miatt - közölte pénteken az amerikai média.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.