Szikora János vádlója szerint akár a bíróságon is folytatódhat az zaklatási ügy

Szikora János metoo zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kátai István színész az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház rendezője és igazgatója évekkel ezelőtt nyilvános helyen fogdosott egy színitanodás lányt. Hozzátette, az esetnek többen is szemtanúi voltak. Szikora közleményben reagált Kátai vádjaira. 

A szexuális zaklatással megvádolt igazgató kijelentette, súlyosan kompromittálónak tartja Kátai vádjait, és hozzátette, Facebook-profiljával ellentétben Kátai István nem a színház színésze, hanem annak büfése volt. Arról is beszélt, hogy 2016-ban "összeférhetetlen, botrányos magaviselete miatt" elbocsátotta a büfést, aki akkor megfogadta, hogy bosszút áll rajta.

A Bors kérdésére Kátai István nem akarta elismételni a vádjait, azt viszont elmondta, miért érezte úgy, hogy akár szemtanúként is meg kell neveznie Szikora Jánost. "Sárosdi Lilla elindított valamit. A gyerekkorom is félelemben és rettegésben telt Erdélyben, nem szabad, hogy ez így folytatódjon. Amennyiben lesz ennek az ügynek folytatása, állok elébe. De folytatódjon az ügy a bíróságon, és derüljön ki az igazság" - jelentette ki.

Kátai figyelmeztette Szikorát: valljon színt

A Bors úgy tudja, Kátai a színház vezetőségének is jelezte, hogy tudomása van a fent említett ügyekről, október 15-én írt levelet Szikora János igazgatónak. "Eljött az ideje, amikor önnek is vallomást kell tennie és bocsánatot kell kérni nyilvánosan azért, amit egy kiszolgáltatott tanulóval cselekedett, lesmárolta, tapogatta stb. az 56 csepp vér próbái alatt többünk szeme láttára a büfében" – írta Szikorának.

Reagált Kátai István vádjaira Szikora Jánoshttp://www.life.hu/news/20171110-reagalt-katai-istvan-vadjaira-szikora-janos-a-szekesfehervari-vorosmarty-szinhaz-rendezoje-es.htmlAhogy megírtuk, Kátai István színész az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház rendezője és igazgatója évekkel ezelőtt nyilvános helyen fogdosott egy színitanodás lányt. Hozzátette, az esetnek többen is szemtanúi voltak. NewsOrigoHatalmasat változik az időjárás vasárnaphttp://www.life.hu/news/20171110-hatalmasat-valtozik-az-idojaras-vasarnap-sarkvideki-hideg-jon.html--Szikora János rendezőt Kátai István szexuális zaklatással vádoljahttp://www.life.hu/news/20171110-szikora-janost-a-szekesfehervari-vorosmarty-szinhaz-rendezojet-katai-istvan-szexualis-zaklatassal.htmlKátai István színész az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház rendezője évekkel ezelőtt nyilvános helyen fogdosott egy színitanodás lányt. Hozzátette, az esetnek többen is szemtanúi voltak. NewsOrigoPénteken ismét hidegfront várhatóhttp://www.life.hu/news/20171102-penteken-ismet-hidegfront-varhato-idojaras.htmlNapsütésés időt, szeles, esős hidegfront válthatja a hétvégén. News--Baleset történt Budapesten Zuglóbanhttp://www.life.hu/news/20171031-baleset-tortent-budapesten-zugloban-kedden.htmlKét személygépkocsi ütközött össze a Róna utca és a Thököly út kereszteződésében délután 4:50 körül.NewsThinkstockNagyon hideg lesz a következő napokbanhttp://www.life.hu/news/20171031-nagyon-hideg-lesz-a-kovetkezo-napokban-idojaras.htmlAz elmúlt napokban rendkívül lehült az idő, így, ha még nem tetted meg, vedd elő a melegebb kabátodat, és a sálat se hagyd otthon. A fázósabbak pedig nyugodtan húzzanak sapkát: megéri. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.