Fővárosi Állat- és Növénykert elefánt állatkert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Arun nevet kapta a Fővárosi Állat- és Növénykertben november 8-án született kiselefánt. A közönségszavazás során választott név jelentése hajnal, hajnalpír.

Eredetileg öt nevet (Amar, Ambar, Arun, Arjuna, Ashok) bocsátott szavazásra honlapján az intézmény, ahol péntek délig voksolhatott a nagyközönség.

Az Arun név épp csak egy hajszállal előzte meg a második helyezett Amar nevet - olvasható a honlapon. A legkevesebben az Ambar névre szavaztak. Az Arun szanszkrit eredetű, de számos modern indiai nyelvben (hindi, bengáli, maráthi, gudzsaráti, malajálam, kannada, tamil, telugu) is használatos férfinév. Az óind mitológiában a napszekér hajtóját hívták így, a név maga hajnalt, hajnalpírt, illetve bizonyos értelmezésben Napot is jelent.

Angele, a 16 éves ázsiai elefánttehén 2017. november 8-án született bikaborjával és Ashával, az ötéves borjával Forrás: MTI/Kovács Attila

A név emléket állít az állatkert egy korábbi elefántjának. Arunnak hívták ugyanis az 1970-es évek végén, illetve a 80-as és 90-es években Budapesten élt legendás elefántbikát is. Ráadásul az az elefántbika az Arun nevet még Indiában, egy tenyésztelepen kapta, vagyis ez egy olyan név, amelyről tudható, hogy az ázsiai elefántok őshazájában valóban használják elefántok hívóneveként - írják a honlapon.

A már csaknem másfél hetes kis Arun szépen fejlődik, édesanyja, Angele és nővére, Asha is nagy szeretettel és gondossággal veszi körül. A nagyközönség naponta délelőtt 10-től délután 2 óráig láthatja a kiselefántot.

Életfogytiglant is kaphat a Teréz körúti robbantóhttp://www.life.hu/news/20171117-eletfogytiglant-is-kaphat-a-terez-koruti-robbanto.htmlA Teréz körúti robbantás gyanúsítottját, P. Lászlót várhatóan előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint terrorcselekmény előkészületével fogja megvádolni a vádhatóság. A gyanúsított halmazati büntetésül akár életfogytiglant is kaphat - írta a Magyar Idők pénteken.NewsFotó: Szabó Gábor - OrigoTényleg itt a tél: pár nap múlva hózápor, havas eső jöhethttp://www.life.hu/news/20171117-tenyleg-itt-a-tel-par-nap-mulva-hozapor-havas-eso-johet-idojaras.htmlEgyre hidegebb lesz, valóban beütött a tél, a jövő hét elején pedig igazán meg is mutatkozik. News--Szörnyű baleset Kisbérnél: két ember halálát okozta egy szarvashttp://www.life.hu/news/20171117-szornyu-baleset-kisbernel-ket-ember-halalat-okozta-egy-szarvas.htmlKetten meghaltak és egy ember súlyosan megsérült egy balesetben a 81-es főúton Kisbér és Bakonysárkány között csütörtök este - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.News--Halálra erőszakolta szomszédja tyúkját egy fiúhttp://www.life.hu/news/20171116-halalra-eroszakolta-szomszedja-tyukjat-egy-fiu-pakisztanban.htmlLetartóztattak egy 14 éves pakisztáni fiút. A szomszédja szemtanúkkal azt állította, megerőszakolta a tyúkját, az állat pedig elpusztult. A szexuálisan frusztráltnak nevezett tinédzser a gyanú szerint a szomszéd boltjából lopta a kisállatot. NewsThinkstockLengyel Anna dramaturg szerint Kero kártékonyabb, mint Marton Lászlóhttp://www.life.hu/news/20171116-lengyel-anna-szerint-kero-kerenyi-miklos-gabor-kartekonyabb-mint-marton-laszlo.htmlLengyel Anna dramaturg a színházi zaklatási botrányok kapcsán beszélt Marton Lászlóról és Kerényi Miklós Gáborról. Kifejtette, az Operettszínház elbocsájtott művészeti vezetője kártékonyabb, mint a Vígszínház egykori főrendezője. News-- Leszúrta barátnőjét egy férfi Budapestenhttp://www.life.hu/news/20171116--leszurta-baratnojet-egy-ferfi-budapesten-a-xv-keruletben.htmlMeghalt egy nő, akit élettársa késelt meg a főváros XV. kerületében, a férfit elfogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján. News




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.