Bizarr történet: egy gazda állítja, földönkívüli támadt rá

Forrás: NASA -
ufó földönkívüli
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, a mexikói ufókutató nem adja fel: Jaime Maussan mindenáron be akarja bizonyítani, földönkívüliek márpedig léteznek. Korábbi állításait azonban eddig rendre cáfolták.

Nem mindennapi eset történt 10 éve Mexikóban: egy gazda egy furcsa lényt talált beszorulva az állatcsapdájába – írja a Ripost. Semmilyen állatra nem hasonlított, úgy vélte, földönkívülivel van dolga. Nem tudta, mit kezdjen vele, ezért elvitte a közeli patakhoz, hogy belefojtsa a vízbe. Nem volt azonban ilyen egyszerű dolga, a lény rátámadt, több óráig viaskodtak, míg végül a gazda győzött.

A kutató mindenáron be akarja bizonyítani, léteznek földönkívüliek Forrás: NASA

A tetemet két évig őrizgette, majd megmutatta egy ufókutatónak, aki megerősítette: ez a lény bizony egyetlen állathoz sem hasonlít. Végül több kutató is megvizsgálta, majd megállapodtak abban, hogy semmiféle földönkívüliről nincs szó, csupán egy majomféle lehetett.

Az ufókutatót, Jaime Maussant, nemrég Peruba hívták, ahol egy furcsa mumifikálódott testre bukkantak. Egy ideig váltig állította, földönkívülit találtak, végül azonban a DNS-vizsgálatok bebizonyították, hogy egy ember maradványairól van szó, a testi eltéréseket pedig csupán egy mutáció okozhatta.

Meghalt Gyurik Krisztina, a soroksári futónő ügyének koronatanúja http://www.life.hu/news/20171122-meghalt-a-soroksari-futono-gyilkossaganak-koronatanuja.htmlÉvek óta keresik Gyurik Krisztina gyilkosát, aki futás közben veszítette életét Soroksáron. Ám most a koronatanú is meghalt. NewsThinkstockMentővel vitték kórházba a bedrogozott árufeltöltőt, aki Kasszás Erzsinek képzelte magáthttp://www.life.hu/news/20171122-mentot-hivtak-a-bedrogozott-arufeltoltohoz-aki-kasszas-erzsinek-kepzelte-magat.htmlMentőt kellett hívni egy fiatal árufeltöltőhöz, annyira bedrogozta magát ugyanis, hogy Kasszás Erzsiként táncolt és énekelt a boltban a döbbent vásárlók előtt. NewsOrigoPszichiátriára került az a 11 éves diák, akit pedofil tanára Londonba akart szöktetnihttp://www.life.hu/news/20171122-pszichiatriara-kerult-a-11-eves-diakakit-pedofil-tanara-londonba-akart-szoktetni.htmlA pedofil békési tanár hamis iratokkal akarta Londonba szöktetni 11 éves diákját, de a reptéren elkapták őket. A kisfiút azóta egy pszichiátriai osztályon kezelik, a 32 éves tanár pedig előzetes letartóztatásban van. NewsThinkstockKödös, szeles, esős idő várhatóhttp://www.life.hu/news/20171122-idojaras-kodos-szeles-esos-ido-varhato.htmlSzerdán többfelé párás, ködös reggelre ébredhetünk. News--Üzenetet küldtünk egy másik civilizációnakhttp://www.life.hu/news/20171121-uzenetet-kuldtunk-egy-masik-egitest-tarsadalmanak.htmlBátor vállalkozásra szánták el magukat a tudósok: üzenetet küldtek egy másik társadalomnak, amely 12 fényévnyire van tőlünk. News--Férfi hormonokat csempészett kolléganője ételeibe a kínai férfihttp://www.life.hu/news/20171121-fel-evig-ferfi-hormonokat-csempeszett-kolleganoje-eteleibe-a-kinai-ferfi.htmlFél évig férfi növekedési hormont csempészett kolléganője ételeibe, de lebukott: a kínai férfit most egy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.