Ő az! Fotón a férfi, akit letartóztattak VV Fanni eltűnése miatt

gyanúsított VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétfőn kérették be a két hete eltűnt VV Fanni édesanyját a rendőrségre, hogy közöljék vele: már nem élő testet keresnek, lánya elhunyt. Mint ismeretes, Fanni eltűnésével kapcsolatban egy férfit már korábban letartóztattak.

A Blikk úgy tudja, hogy több bizonyíték is arra utal, hogy VV Fanni már az eltűnése napján, november 20-án meghalt. Egy férfit az ügyben november 27-én már letartóztattak. A lap úgy tudja, hogy a gyanúsított aznap Budapestről a Balatonhoz utazott, majd onnan egy Pest közeli városba, a lakóhelyére autózott. Az, hogy Fanni ruhái össze voltak pakolva, csel volt, a rendőröket akarták megtéveszteni. Az is nagyon gyanús volt, hogy Fanni az eltűnésekor magára hagyta szeretett kutyáit és a lámpa is égve maradt. A lány lakásában egy napi helyszíneltek a rendőrök.

VV Fanni az eltűnése napján már halott lehetett

A letartóztatott férfi az MSZP színeiben indult az önkormányzati választásokon, a helyi alelnök így nyilatkozott róla: "Fiatal, jóképű gyerek volt. Nem is szerepelt rosszul annak ellenére, hogy nem volt bejáratott az MSZP-ben. Olyan körzetben indítottuk, ahol sok fiatal volt. Emlékszem, hogy nagyon szép barátnői voltak, sokat utaztak, playboyéletet élt, de ezt a közösségi oldalán láttam."

A gyanúsítottról készült képet itt nézheted meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.