A NASA bejelentette, hogy találtak egy, a miénkhez hasonló Naprendszert

Forrás: NASA/Wendy Stenzel -
bejelentés NASA Naprendszer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
NASA kedden elhúzta a mézesmadzagot egy pársoros bejelentéssel: közölték, hogy később nagyon fontos dolgot fognak megosztani, később kiderült, hogy valóban érdekes dolgot találtak: egy, a miénkhez hasonló Naprendszert.

A NASA kedden bejelentette, hogy hamarosan hatalmas dolgot fog közzétenni, és így is lett. Olyan dolgot találtak ugyanis, ami valóban nagyon izgalmas: egy, a miénkhez hasonló Naprendszerre lettek figyelmesek. A Kepler-90 csillagot és a körülötte keringő bolygókat már eddig is ismerték, azonban ezúttal találtak még két bolygót, ezekkel pedig pontosan annyi bolygó kering ott, mint a mi naprendszerünkben.

A Kepler-90 rendszerének bolygói Forrás: NASA/Wendy Stenzel

Ezt a felfedezést ráadásul egy mesterséges intelligenciának köszönhetjük, ugyanis a Google egyik algoritmusa találta meg a plusz két bolygót. A csillag távol, a Földtől 2545 fényévre található, ám bolygórendszere a Naprendszeréhez hasonló elrendezést mutat

A Kepler-90 csillagrendszere a mi Naprendszerünk egy kicsinyített változata.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.