Döbbenetes: pár üveg alkoholért adta el lányát az anya

Forrás: Shutterstock -
család trauma megdöbbentő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány üveg alkoholért adta el édesanyja Helénát, mindezt a hányattatott sorsú fiatal nő felnőttként tudta meg.

Elképesztő történetről számolt be a Ripost: Somogyi Heléna felnőttként kezdte felkutatni gyermekkora részleteit, de amire rájött, az őt is megdöbbentette. A 25 éves budapesti nő születése után nem sokkal csecsemőotthonba került, ahonnan nagynénjéhez vitték, majd intézetbe került és több nevelőszülőnél is megfordult. Felnőttként úgy döntött, utánajár annak, miért is kellett neki átélnie ezeket a megpróbáltatásokat. Kiderült, egyszer pár üveg alkoholért adta el őt a saját anyja.

„Anyám nem foglalkozott velem. Kiskoromban a szeméttelepről etetett, ami miatt több fertőzést is kaptam, rengetegszer voltam kórházban, a hajhullásomnak ez lehet az oka. A nagynéném vett magához, ő nevelt 2-3 éves koromig. Mint megtudtam, egyszer édesanyám eladott pár üveg piáért egy idős házaspárnak, 10-15 ezer forintot kapott értem, alkoholra költötte. Mindig is ivott, kicsapongó életet élt, ennek ellenére szeretnék vele találkozni, a testvéreimmel együtt" – árulta el a fiatal nő a lapnak.

Szörnyű, ami Helénával történt Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.