Uma Thurman is megszólalt a Harvey Weinstein-botrány kapcsán

Uma Thurman metoo Harvey Weinstein zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többször is közeledett a színésznőhöz Harvey Weinstein, akit az utóbbi időben több mint 80 nő vádolt meg szexuális zaklatással. Uma Turman most elmesélte az ő történetét.

Egy szál fürdőköpenyben jelent meg Uma Thurman párizsi hotelszobájában Harvey Weinstein, hogy megbeszéljenek egy forgatókönyvet. A színésznő a New York Timesnak adott interjújában elmondta, hogy itt még nem fogott gyanút, úgy gondolta ez a producer egyedi stílusához tartozik. A megbeszélés közben Weinstein arra kérte, hogy menjen vele, majd egy szaunában kötöttek ki, ahol Thurman igencsak furcsán mutathatott a bőrnadrágjában, dzsekiben és cipőben. Kérdőre is vonta munkatársát, aki felugrott és kirohant a helyiségből.

Uma Thurman nem akart indulatból cselekedni. "Forrás: Northfoto "

Egy másik alkalommal, a Ponyvaregény című film 1994-es premierje után Harvey Weinstein a padlóra lökte a színésznőt, majdnem elővette nemi szervét, azonban Thurman nem hagyta magát. Egy más alkalommal közölte is vele, hogy ha másokkal is ezt csinálja, tönkreteszi a karrierjét. A színésznő egyébként eddigi hallgatását azzal magyarázta, hogy nem akart indulatból cselekedni.

A producer, akit több mint 80 nő vádolt meg szexuális zaklatással szóvivőjén keresztül azt nyilatkozta, hogy félreértette a színésznő viselkedését, ez okból közeledett felé kissé szerencsétlen módon. Elnézést is kért emiatt.

Harvey Winstein azt mondja, félreértette a színésznő viselkedését. "Forrás: Getty Images/Steve Zak "

A férfi ügyvédje szerint azonban védence visszautasítja, hogy fizikailag is bántalmazta volna Uma Thurmant, a színésznő ezen kijelentése miatt pedig jogi lépéseket is fontolgat.

Ettől cukibb ma már nem lesz: az ötlábú bárány az internet új sztárjahttp://www.life.hu/news/20180205-vacsoraasztal-helyett-az-otthonukba-kerult-a-nem-mindennapi-allat.htmlSokan nem hagyták volna életben, a Jewitt nővérek azonban cumisüvegből etetik új kedvencüket. News--Angliai katona képét ellopva próbálnak pénzt kicsikarni a magyar nőkbőlhttp://www.life.hu/news/20180205-angliai-katona-kepet-ellopva-probalnak-penzt-kicsikarni-magyar-nokbol.htmlEgy volt brit katona fotóival próbálják becsapni a magyar nőket a közösségi oldalakon. Beszélgetést kezdeményeznek, utána pénzt próbálnak kicsalni a hölgyektől. Megtalálták a fotókon szereplő személyt, aki valóban katona volt, és arra kéri a magyar nőket, ne dőljenek be az idegeneknek. News--A fiatalok nagy része arra számít, hogy nem kap majd nyugdíjathttp://www.life.hu/news/20180205-a-fiatalok-nagy-resze-arra-szamit-hogy-nem-kap-majd-nyugdijat.htmlBár fontosnak tartják a spórolást, a 30 éves korosztály nagy része még hozzá sem kezdett ahhoz, hogy félretegyen a nyugdíjas éveire – derült ki egy friss felmérésből. News--Az olasz maffia benne volt Farkas Helga elrablásában?http://www.life.hu/news/20180205-az-olasz-maffia-benne-volt-farkas-helga-elrablasaban.htmlFarkas Helga eltűnéséért egy embert vontak felelősségre, de az egykori nyomozó szerint az emberrablás mögött egy egész bűnszervezet állhatott, méghozzá az olasz maffia. News--Lefoglalták a rendőrök VV Fanni régi mobiltelefonjáthttp://www.life.hu/news/20180205-lefoglaltak-a-rendorok-vv-fanni-regi-mobiltelefonjat.htmlA rendőrség a legkorszerűbb eszközöket bevetve nyomoz VV Fanni ügyében. Mindent megtesznek azért, hogy kiderítsék, ki ölte meg a 24 éves lányt. Most újabb bizonyíték került elő, ami fontos információkat tartalmazhat. News--A jövő hét havat, a következő özönvízszerű esőt hozhttp://www.life.hu/news/20180204-a-jovo-het-havat-a-kovetkezo-ozonvizszeru-esot-hoz-idojaras.htmlA jövő heti mínuszokat és havazást még kellemetlenebb idő váltja majd. A tavaszra még várni kell, az esernyőt pedig már most érdemes előkeresni. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.