Mutáns patkányok lepték el Angliát, az irtást profikra kell bízni

patkány Anglia mutáns Invázió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mutáns, a méregre immunins patkányok lepték el Angliát. Soha nem látott mennyiségben lepték el az országrészt.

Mutáns, a mérgekre immunincs patkányoktól hemzseg Észak-Anglia. Nemcsak a természetben, de a háztartásokben is látták már őket - írja a Mirror.

Patkányok lepik el Észak-Angliát Forrás: Shutterstock

A szakértők úgy gondolják, hogy az L120Q mutáció a legmasszívabb méreggel szembi ellenállást mutatja. Arra kérik a lakosságot, hogy ne próbálják meg saját maguk, bolti mérgekkel irtani a rágcsálókat, mert a hatékonysághoz szükség van arra, hogy ismerjék a patkányok élőhelyét és szokásait. Ezért minden esetben hívjanak szakembert.

Ahogy szaporodnak úgy kerül veszélybe a népesség egészsége, ezért a szakértők sürgősnek látják a beavatkozást. A BPCA azt állítja, hogy egy átlagos angol hát több mint egy tucat behatolási pontot kínál a rágcsálóknak. A méregre immunis patkányokkal kapcsoaltos bejelentések száma az utóbbi években egyre nőtt, és előreláthatólag még növekedni is fog.

Maja Kuczynska ejtőernyős széltáncával kápráztatta el a nézőkethttp://www.life.hu/news/20180216-maja-kuczynska-ejtoernyos-szeltanccaval-kapraztatta-el-a-nezoket.htmlBalettáncos ügyességével lovagolja meg a szelet Maja Kuczynska ejtőernyős, aki egy szélcsatornában mutatott be elképesztő mozdulatokat. News--Lauren Woods hajat festett, bedagadt az arca, háromszor került kórházbahttp://www.life.hu/news/20180216-lauren-woods-hajat-festet-bedagadt-az-arca-haromszor-kerult-korhazba.htmlBedagadt az arca és égett a bőre Lauren Woods-nak, aki háromszor került kórházba, pedig csak a haját akarta befesteni. Elvégezte a bőrpróbát, akkor nem volt allergiás reakciója. NewsOrigoA 22 éves N. János újévkor tűnt el, a hírek szerint most megtalálták holttestéthttp://www.life.hu/news/20180215-a-22-eves-n-janos-ujevkor-tunt-el-a-hirek-szerint-most-megtalaltak-holttestet.htmlÚjévkor tűnt el, a hírek szerint most találták meg a holttestét a 22 éves N. Jánosnak. News--Az időutazó férfi azt állítja, 2030-ból jött, hazugságvizsgálóval tesztelték elméletéthttp://www.life.hu/news/20180215-az-idoutazo-ferfi-azt-allitja-2030-bol-jott-hazugsagvizsgaloval-teszteltek-elmeletet.htmlHazugságvizsgálatnak vetették alá azt a férfit, aki azt állítja 2030-ból jött, és az a küldetése, hogy az emberiséggel közölje, milyenek lesznek az elkövetkező évek. Beszélt robotok vezette háztartásról, és arról is, ki lesz az USA következő elnöke. A hazugságvizsgáló szerint minden szava igaz volt. NewsOrigoA Tinderen keresgélnek partnert a sportolók Pjongcsangbanhttp://www.life.hu/news/20180213-a-tinderen-keresgelnek-partnert-a-sportolok-pjongcsangban.htmlPjongcsangban javában zajlanak a téli játékok, azonban a versenyszámok közötti szünetben a versenyzők nemcsak kávézgatnak, hanem a Tinderen keresnek maguknak párt. News--A Tinderen keresgélnek partnert a sportolók Pjongcsangbanhttp://www.life.hu/news/20180213-a-tinderen-keresgelnek-partnert-a-sportolok-pjongcsangban.htmlPjongcsangban javában zajlanak a téli játékok, azonban a versenyszámok közötti szünetben a versenyzők nemcsak kávézgatnak, hanem a Tinderen keresnek maguknak párt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.